Sajtótájékoztató keretein belül mutatták be a szervezők az alsóörsi Harley-Davidson Fesztivál programját június 10-én Veszprémben, az Óváros étteremben. Dobai Attila fesztiváligazgató elmondta, az idei évben csupa magyar előadókat hívtak meg a szervezők. Meg kell mutatni a közönségnek a hazai előadókat, a többi között fellép az Omega és a Republic együttes is. Különlegesség, hogy a Pannon Várszínház készül egy nagyszabású produkcióval, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról kibővített előadásával.
A szervezők az árvízkárosultakra is felhívják a figyelmet, mivel a résztvevőktől egy tanknyi benzin árát kérték, amit eljuttatnak a rászorulóknak. A fesztiválra ellátogat Schmitt Pál házelnök, aki az 1942-es évjáratú motorkerékpárját árverésre ajánlja fel. A befolyt összegből az árvízkárosultakat támogatják.
- Amikor az első fesztivált rendeztük, 11 évvel ezelőtt, akkor még nem tudtuk, hogy ilyen nagyszabású dolgot alkotunk. Mára elértük, hogy örömmel fogadja a lakosság is. A tavalyi jubileum különleges esemény volt, ezt a színvonalat az idei évben is próbáltuk tartani. A Pannon Várszínháztól Vándorfi László megkeresett minket, hogy vonjuk be a fesztiválba a színházi produkciót is, ezzel gazdagítva a programválasztékot. – számolt be róla Hebling Zsolt, alsóörsi polgármester.
- Merész vállalkozás részünkről ezt a produkciót megvalósítani Alsóörsön, az amfiteátrumban.
Mintegy 150 szereplős gigaprodukció lesz a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. Látványos produkciónak ígérkezik, táncosokkal és érdekes jelmezekkel tarkítva. A statisztákra rábíztuk, hogy a maguk meglátása szerint bújjanak bele a korszakhoz illő ruhákba. Ezen kívül sok motoros jelezte, hogy szeretne segíteni nekünk – avatott be a kulisszatitkokba Vándorfi László, színházigazgató.

Dobai Attila
A Renault Császár Kft. ügyvezető igazgatója, Császár Gábor elmondta, milyen meglepetéssel készülnek ők a Harley Davidson Fesztiválra. A Pannon Várszínházzal összekapcsolódva az autós mozik hangulatát idézi majd az autós színház. Korhű autócsodákból, akárcsak a páholyokból lehet megtekinteni az előadást. Ezeket a kocsikat részben tulajdonosok, részben pedig a szervezők ismerősei ajánlották fel a jó cél érdekében.
A színházi produkciót maga a helyszín, azaz az alsóörsi amfiteátrum is különlegessé teszi: a néha i bánya, amely a legfiatalabb ókori színház hangulatát idézi. Hebling Zsolt polgármester elmondta, pályázat útján nagy beruházást terveznek, szeretnék jobban kiépíteni az amfiteátrum infrastruktúráját.
A Harley-Davidson Fesztivál keretein belül a színházi előadás június 16-án lesz látható.

Hebling Zsolt, Császár Gábor, Vándorfi László