Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hogyan maradjon művész, aki felnő

2010. június 11. 5:00
A Veszprém megyei gyermek és ifjúsági képzőművészeti díjért kiírt pályázat eredményeit hirdették ki csütörtökön, a Megyeházán.

A Harmónia Művészeti Iskola keretei között működő Kis Bakony táncegyüttes Mátyusföldi tánca után Talabér Márta országgyűlési képviselő, és Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Köszöntőjét Pablo Picasso idézettel kezdte: Minden gyermek egy művész, a kérdés csak az, hogyan maradjon művész, ha már felnőtt.

– Nagy volt az érdeklődés a pályázat iránt. Évfordulót is ünneplünk, hiszen két évtizede jegyzeték be a Veszprém Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítványt - mondta.

Az alapítvány támogatja a beteg gyermekek gyógyítását, gyűjtéseket végez civil szervezetekkel együtt, külföldi műtétek végzésére.

- Újra és újra meggyőződöm róla, hogy Veszprém megye természeti szépségei páratlanok és az érzékeny szem számára kimeríthetetlenül kínálják a megörökítendő látnivalókat, és az olyan naturális vagy elvontabb inspirációkat, amelyekből a gyermek- és ifjúsági képzőművészeti pályázat résztvevői már évek óta egyre növekvő számban és kedvvel építkeznek. Az elmúlt évek megyei rajzpályázatai során egészen komoly művészeti műhellyé nőtte ki magát számos iskola és, óvoda rajzi közössége. Zsűri társammal Kádár Tibor festőművésszel 560 alkotás közül válogattunk- mondta Tamás Ákos iparművész, a zsűri egyik tagja.

A különdíjakat és az elismeréseket Talabér Márta adta át. A zsűri véleménye alapján az ifjúság művészeti nevelésében kiemelkedő munkát végző közösségek kapnak fődíjat, amiket Göndör József a megyei önkormányzat ifjúsági és sportreferense és a pályázat főszervezője hirdetett ki.

A fődíjasok: a veszprémi Harmónia Alapfokú Művészet Oktatási Intézmény, a magyarpolányi Német Nemzetiségi és Alapfokú Művészeti Iskola, a homokbödögei Alapfokú Művészeti Iskola és a nagyesztergári Ányos Pál Általános Iskola.

A 20 éves évforduló alkalmából egy tortával kedveskedett a Veszprém Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány a jelenlevőknek.

Ódor Eszter
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.