Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 9. Natália
Veszprém
-1°C
2023. december 9. Natália
Veszprém
-1°C

Két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma

2023. augusztus 16. 13:26 // Forrás: MTI
A betegek negyede még mindig későn fordul orvoshoz - közölte a Magyar Dermatológiai Társulat.

 Wikonkál Norbert, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ főigazgatója, bőrgyógyász onkológus, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke kijelentette, küldetésüknek tartják a megelőzésben és korai felismerésben való részvételt. Online kampányt folytatnak és fesztiválokon is jelen vannak, ahol a tanácsadás mellett bőrfelszínvizsgálatot is végeznek. Elmondta, hogy

a globális felmelegedés miatt nő a kockázat, hiszen egyre tovább éri UV-sugárzás a szabad bőrfelületeket. A betegség különösen gyakori fiatal nők és idősebb férfiak körében. A tudatos hozzáállás nagy jelentőségű - hangsúlyozta, javasolva az önvizsgálatot, illetve a családtagok ellenőrzését, valamint évente szakorvosi vizsgálatot.

Gyulai Rolland, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika igazgatója özölte, hogy húsz év alatt megduplázódott a nem melanoma típusú bőrdaganatok száma. Évi 2500 melanoma, 4500 laphámrák és 17 ezer bazálsejtes karcinoma megbetegedést diagnosztizálnak. A professzor beszámolt arról hogy a 2011 és 2019 közötti 23 ezer melanomás beteg átlagéletkora 60 év volt, az ötéves túlélés esélye 75 százalék - a nőbetegeknél 80, férfiaknál 70 százalék. A 2011-12 és 2017-19 éveket összehasonlítva több mint három százalékkal nőtt a túlélési esély. Ebben szerinte szerepet játszanak a figyelemfelhívő kampányoknak köszönhető kori felismerés, illetve az új, hatékonyabb gyógyszerek. A túlélési esélyek nagyjából megegyeznek a többi közép-európai országgal - hangsúlyozta Gyulai Rolland.

Figyelmeztetett, hogy a nagyon világos bőrtípusúak számára már kisebb UV-sugárzás is veszélyes, és szoláriumban is kaphat valaki nagy terhelést. Bármilyen bőrelváltozásnál ajánlott orvoshoz fordulni, ami nem múlik el pár nap alatt, hanem növekszik.

A Magyar Dermatológiai Társulat közleményében kiemeli: a modern terápiáknak köszönhetően jelentősen csökkent a halálozások aránya a melanoma miatt, de a későn felfedezett betegség még mindig évi 300-400 áldozatot követel.

A korai felismeréssel a statisztikai adatok szerint 98,3 százalékos az ötéves túlélés valószínűsége, míg ez az arány az első nyirokcsomóáttét megjelenése esetén 62,4 százalékra csökken, ha pedig a melanoma távoli, szervi áttétet is ad, az 5 éves túlélési arány 16 százalékra zuhan, az elmúlt években megjelent korszerű terápiás megoldások ellenére is.

vehir.hu
további cikkek
Magyarország nagyhatalmának kulcsa ott van a mezőkön méz Magyarország nagyhatalmának kulcsa ott van a mezőkön Magyarország nagyhatalom. Persze nem a szó politikai, vagy katonai vonatkozásában. Ellenben van egy olyan értéke az országnak, ami Európa élvonalába repíti a magyarokat. Az viszont már más lapra tartozik, hogy mennyire használjuk ki ezt az adottságunkat, vagy, hogy ki tudjuk-e egyáltalán. 2023. november 22. 14:58 Egészségesen cukorbetegként is diabétesz Egészségesen cukorbetegként is Ha a cukorbetegséggel élők közössége egy országot alkotna, akkor a harmadik legnépesebb állam lenne a világon India és Kína után. Ennek a népes a közösségnek pedig a veszprémi diabéteszesek is a tagjai, akik szombaton a világnap alkalmából találkoztak egy színes szakmai nap keretében. 2023. november 18. 14:32 Hajnalban óraátállítás! Hajnalban óraátállítás! Vasárnap kezdődik a téli időszámítás: hajnali 3-kor az órákat vissza kell állítani 2 órára. 2023. október 28. 14:45 Rég készült ennyire hasznos eszköz az időseknek Rég készült ennyire hasznos eszköz az időseknek Kisebb kényelmetlenségek megoldásában és életveszélyes helyzetekben is segített már az a kormányzat által elindított szolgáltatás, amely a 65 éven felüliek ingyenesen juthatnak hozzá: a Gondosórának mára már közel 250 ezer felhasználója van, kedden pedig a veszprémi nyugdíjasok is megismerkedhettek a programmal. 2023. október 24. 21:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.