Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szomorú szenteket nem akar Isten, hirdeti a Várban látható legújabb kiállítás

2023. augusztus 21. 15:30
Magyar szentek, boldogok és tiszteletreméltó személyek képeiből nyílt kiállítás a Várban a felújított Nagyszeminárium épületének udvarán. Az augusztus 20-ai megnyitón szóba került az is, hogyan lehet jól és rosszul értelmezni ezeknek az embereknek az életét.

A vándorkiállítást az Ars Sacra Alapítvány hozta el Veszprémbe, miután Budapesten kívül már több magyar nagyvárosban is bemutatták azokat a képeket, amelyeken magyar szentek láthatók, de a nem a megszokott komoly ábrázolásban, hanem egyszerű rajzokon, mosolygós arccal.

A kiállítás ezen adottságát ragadta meg Takáts István, a Veszprémi Érsekség általános helynöke is a vasárnap délelőtti megnyitón, aki úgy fogalmazott, a szenteket általában tiszteljük, de sokszor nem követjük őket, sőt mesebeli lényeknek gondoljuk őket.

Pedig sokkal egyszerűbb megérteni az ő életüket, mint elsőre hinnénk, csak ehhez azzal is tisztában kell lenni, hogy Isten nem akar szomorú szenteket látni, sokkal inkább a vidámakat, hangsúlyozta az egyházi vezető, utalva arra, hogy számos esetben komor, komoly ábrázolással jelennek meg ezek az emberek, holott Isten azt szeretné, ha úgy élnénk igaz és tiszta életet, ha közben az öröm és boldogság övezné mindezt.

Az alapítvány részéről Dragonits Márta, kuratóriumi elnök köszöntötte a megjelenteket, ő kiemelte, hogy alapítványuk már országhatáron belül és kívül is ejlen van a különféle kulturális, szakrális programjaival, amelyeknek az egyik eleme ez a kiállítás. A mottó, amit követnek és, amit hirdetnek ezen keresztül pedig, az, hogy „ne féljetek szentté válni.”

A Veszprémben látható tárlaton egyébként húsz magyar szent, boldog és tiszteletreméltó személy képe jelenik meg, kiegészítve rövid információval az életükről. Köztük van Szent István, Boldog Gizella, Szent László és több magyar szent is, de megjelenik Mindeszenty József és Brenner János képe is a kiállításon.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Theodórosz Terzopulosz fogalmazta meg 2025-ben a színházi világnap üzenetét kultúra Theodórosz Terzopulosz fogalmazta meg 2025-ben a színházi világnap üzenetét Március 27-én ünnepeljük a színházak világnapját. Ebből az alkalomból a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben felkér egy-egy alkotót, hogy fogalmazza meg aktuális üzenetét a színházi világnak, amit aztán a mai napon világszerte felolvasnak az esti előadások előtt. Az idén Theodórosz Terzopulosz görög színházigazgató, tanár, író, az Attis Színházi Társulat alapítója és művészeti vezetője, a Színházi Olimpia ihletője és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke írt előszót az előadásokhoz – szövegét teljes terjedelmében közöljük.  tegnap 9:41 Erdős Kamillról, a legendás cigánykutatóról nyílt kiállítás a Lovassyban kultúra Erdős Kamillról, a legendás cigánykutatóról nyílt kiállítás a Lovassyban Hétfő délután nyílt meg a tárlat a Lovassy László Gimnáziumban. A vándorkiállítás a Néprajzi Múzeum gondozásában, a Nemzeti Művelődési Intézet keretében működő Petőfi Kulturális Programnak köszönhetően érkezett Veszprémbe. 2025. március 26. 13:38 Hobo és Geszti Péter születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye programjában Művészetek Völgye Hobo és Geszti Péter születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye programjában Hobo és Geszti Péter kerek évfordulós születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye idei kínálatában. A Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden július 18. és 27. között megrendezendő fesztiválon a látogatók számos koncert, színházi előadás és cirkuszi program közül válogathatnak – közölték a szervezők. 2025. március 25. 9:55 35 éves a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió kultúra 35 éves a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió A Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió 35. születésnapját ünnepli a 2024/25-ös tanévben. Az évad a jubileumi rendezvényekről szól. 2025. március 25. 8:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.