Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Varga Mihály Veszprémben: ma egy pogányból lett keresztény állam védi legjobban a keresztény értékeket Európában

2023. augusztus 20. 21:02
Talán nem volt az országban még egy olyan szimbolikus hely, ami otthont adott az augusztus 20-ai államalapítási ünnepnek, mint a veszprémi központi ünnepség helyszín. Vasárnap kora este ugyanis a Vár végében álló Szent István és Boldog Gizella szoborpár tövében gyűltek össze az emberek, akik előtt Varga Mihály pénzügyminiszter mondott beszédet.

A miniszter beszédének elején a magyarok szabadságszeretetéről beszélt, de új megközelítést használt, pontosabban összekapcsolta ezt a fogalmat más szempontokkal is. Ahogy a mondás tartja, a szabadsághoz minimum két ember szükséges, tehát szabadságról közösség nélkül nem beszélhetünk. Ebből pedig az következik, ha a magyarok szabadságszerető népség, akkor egyben a közösségük is egy meghatározó érték számukra.

Nemzeti nagyjainkat, királyainkat is azért tiszteljük, mert a közösség felé voltak elkötelezettek, emelte ki Varga Mihály, aki hozzátette, hogy augusztus 20-án mindazt ünnepeljük, ami összeköt bennünket. De, ha az államalapítást nézzük, ott is az volt a fontos, hogy legyen egy olyan uralkodója a magyar népnek, aki képes arra, hogy egy nomád nép hagyományait összekösse az európai kereszténységgel. A múltat a jövővel, nem elválasztva azokat.

Szent Istvánon kívül másik ilyen uralkodót nem tudnánk hozni a világon egyik országból sem, akinek ez sikerült volna, húzta alá a pénzügyminiszter beszédében.

De mit is ünneplünk pontosan augusztus 20-án? – Tette fel a kérdést a veszprémi közönség előtt.

Egyrészt azt, hogy a korai magyar állam úgy maradt talpon, hogy nem tagozódott be a germán uradalmak alá, kivívta függetlenségét és tiszteletét Európa nemzeteinek sorában.

Másodsorban azt, hogy jelenkori törvényeink, kiváltképp az alaptörvény a saját közösségünk értékeit védi. Alulról építkezve egészen az össznemzet érdekeiig.

Végül pedig augusztus 20-án a keresztény Európa alapértékeit is ünnepeljük, amelyekhez Szent Istvánunkkal együtt csatlakoztunk bő ezer évvel ezelőtt. Varga Mihály itt megjegyezte, ironikus, de ma eljutott oda Európa, hogy ezeket a hagyományos értékeket egy olyan tagjának kell védelmeznie, amely pogány államból lett keresztény, a tradicionális keresztény államok Európa nyugati felében pedig egyre inkább vetik le magukról ezeket az értékeket.

Szerinte az európai kultúra csak úgy értelmezhető, ha helyekhez, különböző országokhoz kötjük, így beszélhetünk francia, olasz és magyar európai kultúráról. Vannak olyan politikai törekvések – folytatta – mint például az Európai Egyesült Államok víziója, ami lebontaná ezeket az ezeréves alapokon nyugvó értékeket, de a magyarok úgy tartják, a járt utat, a jól működő utat nem szabad egy járatlanra cserélni.

Varga Mihály beszédében még gratulált Veszprémnek az Európa Kulturális Főváros címhez, ezt egyébként személyesen Porga Gyulának is megtette.

Az ünnepség további részében Tímár Sára és zenekara lépett a színpadra, majd a Szózattal zárult az esemény.

Hajas Bálint
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.