Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szeretfilm Stúdió: közönségtalálkozós vetítések a Fotonban

2023. augusztus 23. 12:13
A veszprémi Fotonban is bemutatkozik a Szeretfilm Stúdió. Máté P. Gábor rendezését, A szerenád című, felnőtteknek szóló mesefilmet 25-én láthatja a közönség, míg Buvári Tamás legújabb filmjét, A másik érintését 26-án vetítik. Előtte Szántó Viktória beszélget az alkotókkal.
 

A kertmozi szolgál majd helyszínül, ahol A Szerenád című film előtt Máté P. Gáborral, a mozgókép rendezőjével, valamint annak operatőrjével, Ladányi Jánossal lesz beszélgetés. Ez idő alatt az odalátogatók részleteket láthatnak János jelenleg készülő filmjéből, a Kékszalagból.

Máté P. Gábort legtöbben a Veszprémi Petőfi Színház színművészeként ismerik, de nemrég filmrendezőként debütált.

„Egy szerelmes történetről van szó, 2012-ben már bemutattuk a színházban is, de aztán jött egy ötlet, hogy jó lenne filmre vinni. Szóltam is Ladányi János barátomnak, aki a film operatőre, hogy ilyen terveim vannak. Azt mondta, kezdjem el, én meg hallgattam rá. Olyan helyi művészek játszanak benne, mint Buvári Lilla, Szelle Dávid, Módri Györgyi, Pap Lívia, Szalay Bence, Főző Ditta, Trokán Anna, és még sorolhatnám… Rendkívül izgalmas volt a forgatás, olykor sűrű hetekkel és napokkal. A filmet a SzeretFilm Stúdió Egyesület gyártásában mutattuk be.”

Máté P. Gábor filmjét tehát 25-én láthatja a közönség, míg Buvári Tamás legújabb alkotását 26-án. Tamás filmje egy emberi érintéstől mentes világot fest meg, ahol egy bizonyos vírus képtelenné teszi az embereket arra, hogy megérintsék egymást.

A rendező színészeivel, Trill Zsolttal és Orbán LeventévelA rendező színészeivel, Trill Zsolttal és Orbán Leventével

A disztópia, mint negatív utópia egy családon keresztül keresi a választ arra, miért is nem kell érintés hiánnyal élni.

„Régi ötletem volt megteremteni ezt az érintés nélküli világot. Először egy sci-fi filmforgatókönyvet írtam, amelyben egy veszélyes, halálos vírus terjedt érintésen keresztül. Hét-nyolc évvel ezelőtti történetről beszélek, be is adtuk a tervet a Filmalaphoz, de sajnos nem támogatták. Utána írtam egy regényt, ahol már fellelhetőek a film egyes mozzanatai. Ilyen például az orvos főszereplő, akinek táncművész a felesége. Szintén azonosság, hogy a feleség nem tud teherbe esni, és mesterséges úton lesz gyerekük.” - fogalmazott a rendező.

A film vetítése előtt Trokán Anna és Buvári Tamás mesélnek.

Borítókép: Főző Ditta

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? Veszprémi Főegyházmegye Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? A veszprémieknek már közhelyszerű az a megállapítás, hogy ebben a városban állandóan fúj a szél és harangoznak. Amíg az egyik ezek közül egy térségre jellemző időjárási adottság csupán, addig a másik komoly történelmiséggel bír, amihez az ember érzelmileg is tud kötődni, sőt, akár rajongani is. Kulcsár Dávid, a Szent Mihály-székesegyház káplánja pont így van a harangokkal. Az ő példáján keresztül pedig feltárul a templomtornyok lakóinak gazdag története is. tegnap 20:09 A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében kultúra A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében A Franz Ferdinand lesz a zenei kínálat sztárfellépője idén a Művészetek Völgyében. A fesztivált július 18-tól 27-ig rendezik meg a Balaton-felvidéken, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. 2025. február 11. 14:24 Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól kultúra Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól A Pannon Várszínház február tizennegyedikén mutatja be a Márton László által írt Jászai Mari feltámasztása című darabot, melyet Szelle Dávid rendezett, s a főszerepben Kárpáti Barbara látható, akit többek között arról kérdeztünk, milyen azonosságokat vél felfedezni személye és Jászai Mari személye között, milyen jellegű kihívás számára a szerep, és milyen próbafolyamat áll mögöttük. 2025. február 10. 13:55 SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában kultúra SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában A Művészetek Háza Veszprém szervezésében február 8-án megnyílt Zachar István képzőművész SzocMODern című kiállítása a Csikász Galériában. 2025. február 9. 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.