Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Buvári Tamás

Buvári Tamás filmjének, az Anyaföldnek a forgatásán jártunk Buvári Tamás filmjének, az Anyaföldnek a forgatásán jártunk Buvári Tamás rendező újabb filmet készít, melynek egyik forgatási jelenetét sajótnyilvánossá tették. 2024. szeptember 11. 14:09 Szeretfilm Stúdió: közönségtalálkozós vetítések a Fotonban Szeretfilm Stúdió: közönségtalálkozós vetítések a Fotonban A veszprémi Fotonban is bemutatkozik a Szeretfilm Stúdió. Máté P. Gábor rendezését, A szerenád című, felnőtteknek szóló mesefilmet 25-én láthatja a közönség, míg Buvári Tamás legújabb filmjét, A másik érintését 26-án vetítik. Előtte Szántó Viktória beszélget az alkotókkal.   2023. augusztus 23. 12:13 Leforgatták az első magyar játékfilmet, amely a vírushelyzetről szól Leforgatták az első magyar játékfilmet, amely a vírushelyzetről szól Illetve némileg árnyalja a konkrét covid helyzetet, ugyanakkor az emberi érintkezés és érintés problémáját szorosabban véve tárgyalja. 2022. január 8. 20:12 Gyerekszereplőket keresnek Buvári Tamás új filmjéhez film Gyerekszereplőket keresnek Buvári Tamás új filmjéhez Tizennégy éves fiúk jelentkezését várják a #tüneményesutazás című új játékfilmhez. 2020. december 27. 16:23 Izgalmasabbnak tűnt itt egy filmes közösséget összekovácsolni Izgalmasabbnak tűnt itt egy filmes közösséget összekovácsolni Ír, rendez, producerként tevékenykedik, miközben sokat tesz azért is, hogy Veszprémben és környékén pezsgő kulturális élet és filmes közösség alakuljon ki. A Magyar Filmszemle-díjas Buvári Tamással beszélgettünk lokálpatrióta művészetről, alternatív utakról és a mozi jövőjéről. 2020. november 9. 4:00 A választott útról soha le nem térni A választott útról soha le nem térni Vajon meg tud-e érinteni egy erősen vallási témájú film akkor is, ha kevésbé érezzük közel magunkhoz a témát? Megnéztük Buvári Tamás legújabb, a Szeretföldhöz hasonlóan közösségi finanszírozással készült, Bódi Magdolna keresztény vértanúnak emléket állító filmjét, a cikk közepére pedig a választ is megmondjuk. 2020. szeptember 20. 15:05 Kijött Magdolna előzetese SzeretFilm Stúdió Kijött Magdolna előzetese A veszprémi Szeretfilm Stúdió által készített Magdolna című játékfilm szeptember 17-től kerül a hazai mozikba, de a film hivatalos plakátja és az előzetese már most megtekinthető. 2020. szeptember 6. 16:30 Megjelent Buvári Tamás második regénye Megjelent Buvári Tamás második regénye A Magyar Filmszemle-díjas rendező-forgatókönyvíró először 2016-ban debütált regényíróként, most megjelent Nekem te vagy című könyve, az előző, Nekem ti voltatok regény folytatása. 2019. december 12. 21:47
közélet
Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén Hét Veszprém vármegyei diák jutott be a Szakma Sztár Fesztivál országos verseny budapesti döntőjébe, ahol szép eredményeket értek el. Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján. A Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében valósul meg a Pannon Egyetem környezetvédelmi projektje A Pannon Egyetemen 2022. 01. 01. és 2025.12.31. között valósul meg az a pályázati program, amely a környezetterhelés jelentős mértékű csökkentésére irányuló innovatív technológiák fejlesztését (és elterjesztését) megalapozó kutatásokkal foglalkozik. A projekt a Tématerületi Kiválósági Program 2021 (TKP2021-NKTA-21) Nemzeti Kutatások alprogram keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól 100% támogatási intenzitással 1 140 000 000 Ft támogatást kapott. Egyensúlyban a munkában – Kiégésmegelőzés, reziliencia és vezetői készségek fejlesztése a Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál A Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai napot szervezett, amely a kiégés megelőzésének, a kommunikáció fejlesztésének és a vezetői kompetenciák erősítésének témáját járta körül. A rendezvény a Veszprémi Tankerületi Központ „Esélyt a gyermekeknek!” elnevezésű, RRF- 1.2.4-25 2025-00008 azonosítószámú projektjének keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Újabb fellépőket jelentett be a Gyárkert Veszprémbe jön többek között Azahriah is. Újabb fejlesztések a Deák iskolában és környezetében Az élet az országgyűlési választás után is megy tovább, mondta Gerstmár Ferenc, önkormányzati képviselő hétfő délelőtt azon a sajtótájékoztatóján, ahol beszámolt az idei évben a Haszkovó lakótelep északi részét is magába foglaló körzetében várható változásokról. Elsősorban a Deák Ferenc Általános Iskolában és annak környékén készülhetnek újításokra az érintett lakosok. Fókuszban a veszprémi jógyakorlatok Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata „PROXIMITIES” nemzetközi projektje Reggio Emilia önkormányzatának vezetésével a helyi és térségi önkormányzatokat támogatja zöldebb, egészségesebb, elérhetőbb és élhetőbb periférikus városi területek kialakításában. A kilenc országot képviselő partnerség 2026. április 14-16. között Veszprémben találkozott, hogy megismerje a város kapcsolódó jógyakorlatait. Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon, miután elkészült a 29-es vasútvonal karbantartása - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a Facebook-oldalán. Forsthoffer Ágnest jelöli a Tisza az Országgyűlés elnökének A Tisza Forsthoffer Ágnest jelöli az Országgyűlés elnökének - közölte Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke hétfőn a Facebook-oldalán.
sport
Dróth duplájával nyert Budaörsön a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém Dróth duplájával 2-0-ra nyert a budaörsi ARAMIS otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti összecsapásán. Mindhárom éremből nyerne egyet Tóth Edmond, a Tatabánya vezetőedzője A Magyar Kupa-ezüstérem után az Európa Kupában arannyal, a bajnokságban pedig bronzzal zárná az idényt Tóth Edmond, a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője. Vármegyei foci: bajnok a Balatonalmádi SE! Hétvégén lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal 21. fordulójának mérkőzéseit, melyek során eldőlt a bajnoki cím sorsa is. Xavi Pascual: ezzel a játékkal bárkinek nehéz dolga lenne ellenünk Xavier Pascual Fuertes, a One Veszprém HC vezetőedzője a férfi kézilabda Magyar Kupa megnyerése után úgy értékelt: csapata kiemelkedő teljesítményt nyújtott, különösen védekezésben, és ha ezen a szinten képes játszani, bárkinek komoly kihívást jelent a legyőzése. Úszó ob: Milák a világ idei legjobbjával nyert 100 méter pillangón, Sárkány 400 méter gyorson is győzni tudott Milák Kristóf a világ idei legjobbjával, Európa-bajnoki szintet érő idővel nyert 100 méter pillangón a Sopronban rendezett úszó országos bajnokság vasárnapi zárónapján. Hátrányból fordítva nyert Balatonfüreden a VSC Veszprém A VSC Veszprém 2-1-re nyert a vármegyei rivális a Balatonfüredi FC otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Szoboszlaival a soraiban a Liverpool nyerte a városi rangadót Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 2-1-re nyert az Everton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának vasárnapi városi rangadóján. Újra a csúcson: története 32. Magyar Kupa-sikerét aratta a One Veszprém HC A One Veszprém HC 34-22-re legyőzte a MOL Tatabánya együttesét a férfi kézilabda Magyar Kupa győri négyes döntőjének vasárnapi fináléjában, így története során 32. alkalommal hódította el a trófeát. A bronzérmet az OTP Bank-Pick Szeged szerezte meg, amely a szombati elődöntőben hétméteresekkel maradt alul a veszprémiekkel szemben. Női kézilabda BL: nyolcgólos előnyt szerzett Odensében a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC 36-28-ra nyert a dán Odense HB otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének vasárnapi, első mérkőzésén. Szilágyi Benjámin: a világ egyik legjobb csapata is megbotlik Szilágyi Benjámin, a Szeged kézilabdázója szerint a Bajnokok Ligája-negyeddöntőben rájuk váró, címvédő német SC Magdeburg szombati veresége is azt bizonyítja, hogy a világ egyik legjobb csapata is megbotlik néha.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.