Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bemutatták a Föld és vas című független játékfilm előzetesét

2026. május 13. 10:11
A játékfilm széles szakmai összefogással, több magyarországi filmes cég és stúdió koprodukciójában valósult meg, rendezője Buvári Tamás.

A Föld és vas három fejezete 1947-ben, 1985-ben és 2025-ben játszódik. Főszereplői külső és belső kényszerek hatására hagyják el otthonaikat, hogy egy külföldi országban valósítsák meg álmaikat. Miközben alapvetően a lelki túlélésre összpontosítanak, alvilági személyek keresztezik útjaikat, és fizikai létezésük veszélybe kerül. A film megtörtént események alapján készült Buvári Lilla, Trill Zsolt, Turós-Máté Kinga, Merán Bálint, Trokán Anna, Györgyjakab Enikő, Kalivoda Imre és Buvári Villő főszereplésével.

A magyar, német és orosz nyelven forgatott film várhatóan ősszel kerül a mozikba, pillanatnyilag a film nemzetközi bemutatójának és forgalmazásának szervezése zajlik. Premier előtti vetítése a 10. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyében lesz május 13. és 17. között Szegeden.

A játékfilm széles szakmai összefogással, több magyarországi filmes cég és stúdió koprodukciójában valósult meg, úgymint az Origo Filmstúdió, a Vantage Vision, a Video Assist, az MBS Hungary, a Budapest Film Produkciós Kft, és a Robbit Creativ.

A 115 perces, fekete-fehér és színes játékfilm executive producerei Ruzsinszki Ádám és Turós-Máté Kinga, producerei Rajna Gábor, Faragó Attila, Árvai István, Rozgonyi Balázs, Balázs Ilona, Erdélyi Gergely, a forgatókönyvet Maruszki Balázs és Buvári Tamás írta. A trailer alkotója Krista Noémi.

A film három fejezetét Kovács Claudia, Lovasi Zoltán, Tóth Zsolt fényképezte, zeneszerzője Barabás Lőrinc, vágója Bouandel Doraya.

vehir.hu
további cikkek
Elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye Művészetek Völgye Elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának. A következő tíz napban több mint 4200 program, közel 3000 fellépő és 40 helyszín várja a látogatókat. tegnap 15:03 Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról közélet Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. 2026. július 23. 1:39 Koncertek, sport és bakonyi ízek – augusztus 1-jén ismét érkezik a ZIRCikON programajánló Koncertek, sport és bakonyi ízek – augusztus 1-jén ismét érkezik a ZIRCikON Augusztus 1-jén ismét fesztiválhangulat költözik a Bakony fővárosába: a ZIRCikON egész napos ingyenes programkavalkáddal várja a családokat, a zenekedvelőket és az aktív kikapcsolódás híveit. Koncertek, sportprogramok, gyermekfoglalkozások, helyi ízek, kézműves vásár és közösségi élmények teszik teljessé a rendezvényt, amely a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa program örökségeként immár harmadik alkalommal várja a látogatókat.   2026. július 22. 16:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.