2020. szeptember 20. // Friderika névnap

A választott útról soha le nem térni

Vajon meg tud-e érinteni egy erősen vallási témájú film akkor is, ha kevésbé érezzük közel magunkhoz a témát? Megnéztük Buvári Tamás legújabb, a Szeretföldhöz hasonlóan közösségi finanszírozással készült, Bódi Magdolna keresztény vértanúnak emléket állító filmjét, a cikk közepére pedig a választ is megmondjuk.

A 21. század példaképe a szuperhős. Vasember, a Fekete Párduc, Amerika Kapitány vagy éppen Wonder Woman. Ők az igazság bajnokai, a védelmezőink, akik bármikor szembeszállnak a zsarnokkal, és akiknek ugyan néha meginog az erkölcsi iránytűje, ez csak még inkább megerősít minket abban, hogy felnézzünk rájuk, mert bizonyítja, hogy ők is esendő, egyáltalán nem tévedhetetlen emberek.

Semmi bajom egyébként a fenti szereplőkkel, rossz példaképeknek se mondanám őket, de azért tagadhatatlan, hogy egy olyan, a maga nemében ugyancsak hős személy nehezen kap helyet ma mellettük, mint Bódi Mária Magdolna.

Buvári Villő Magdolna szerepében / Fotók: SzeretFilm StúdióBuvári Villő Magdolna szerepében / Fotók: SzeretFilm Stúdió

Pedig kaphatna, még ha vele elsőre talán kevesebben is tudnak azonosulni. Bódi Magdi ugyanis mélyen vallásos volt, életét leginkább Isten szolgálatának és mások megsegítésének szentelte, márpedig a hit kérdése manapság meglehetősen megosztó, és a legtöbben valahogy úgy vannak vele, mint az óvóhely menekültjei a róla szóló filmben, akik megkeseredetten teszik fel a kérdést a hitében megingathatatlan lánynak: ha Isten tényleg létezik, akkor hogy engedheti meg ezt a sok szenvedést?

Mégis, a Magdolna legnagyobb erénye számomra, hogy akkor is képes megérinteni a nézőjét és tiszteletet szülni benne a fiatalon vértanúhalált halt lány iránt, ha az éppen maga is a kétkedők klubját erősíti. Mert lehet, hogy Magdi cselekedetei elsősorban vallási meggyőződéséből fakadtak, a szolidaritás, az elesettek megsegítése, az elveinkhez való ragaszkodás, a meghunyászkodás elutasítása, a bátorság olyan értékek, amelyek nem gyülekezeti tagsághoz kötöttek, és amelyeket jó lenne minél többet gyakorolni a mindennapokban.

Persze, ettől függetlenül a vallás, a kereszténység központi szerepet kap a filmben – nyilván a főhős okán ez nem is lehetne másként. Buvári Tamásnak rendezőként és forgatókönyvíróként azonban sikerül ezt úgy adagolnia, hogy a történet tényleg annak se váljon unalmassá, akitől távolabb áll a téma. Ahelyett ugyanis, hogy egy megúszós életrajzi filmet kapnánk, a Magdolna Bódi Magdi életéből csupán két napot mutat be: egy 1933-as napot, amikor a kislánynak (Buvári Villő alakításában) tulajdonképpen látomása támad egy öngyilkosságra készülő falulakóról és végül saját sorsáról is, illetve 1945. március 23-át, halálának napját. Ezzel a megoldással pedig a film egyfajta ívet is megrajzol: eszerint Magdi tragédiája tulajdonképpen bele volt kódolva életébe, s ezt ő maga is érzi, már kislányként. Vértanúsága valahol saját választása is: tudja, hogy az út végén, amire rálépni készül, egyszer a halál várja, mégsem tántorodik el a döntésétől.

Egyszerre rettentő szomorú és rendkívül szép, ahogy mindezt a film ábrázolja a maga finom szimbólumrendszerével, a hosszabb beállításokkal és közelikkel, és nem mellesleg a Szirtes Edina Mókus szerezte zenével. Bármikor el tudnám hallgatni ezt a mélabús, veszteségekről és terhekről súgó zenét.

Nagy Katica alakítja a felnőtt MagditNagy Katica alakítja a felnőtt Magdit

Érdekes egyébként, hogy bár a gyerekkorból kiragadott nap éppen annak a felvezetője, hogyan lesz Magdiból vértanú, hogyan segíti már ekkor a szegényeket, a betegeket, a gyerekeket, hogyan áll ki hite mellett, sokkal inkább ez a fejezet szól a szentről (noha hivatalosan nem avatták azzá, csak kezdeményezték), míg a felnőttkor az emberről. Mintha előbb ismernénk meg Szent Johannát, aztán Jeanne d’Arcot. Mert bár a gyerek Magdinak is vannak vívódásai, félelmei, fájdalmai, a felnőttnek mintha több jutna belőle. 11 évesen mindenkin túltevő bölcsességével, a természet, az elesettek iránti szolidaritásával mondhatni koravén, 23 évesen, megtapasztalva a háború borzalmait, a meg nem értettségeit, talán a lemondások árnyoldalát és érezve a közelgő végzetet, sokkal esendőbb. Talán ezért is, ezek a részek számomra sokkal izgalmasabbak és átélhetőbbek voltak, Nagy Katica pedig remekül adta át ezeket az apró, felszín alatti vívódásokat: jobbára csak a tekintetével játszik, de ezzel a visszafogottsággal többet mond el, mintha látványos gesztusokkal tenné.

S ha már látvány, nem mehetek el szó nélkül Magdi halálának, annak okának és a környezet reakciójának megjelenítésénél. Annyira szikár jelenet, mégis brutális, egészen letaglózó, és valószínűleg az egyik legerősebb ábrázolás, amit szexuális erőszak témakörében láttam, mert kontextustól függetlenül is pontosan érzékelteti, mennyire húsbavágó probléma ez.

És talán ez is igazolja, hogy egy erős üzenetű, igényesen kivitelezett filmhez nem kellenek százmilliók – alázattal, jó nagy adag hittel és kitartással ki költségvetésből is lehet emlékezetesen alkotni.

Bertalan Melinda

További cikkek

2020. szeptember 20. // Friderika névnap