Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kijött Magdolna előzetese

2020. szeptember 6. 16:30
A veszprémi Szeretfilm Stúdió által készített Magdolna című játékfilm szeptember 17-től kerül a hazai mozikba, de a film hivatalos plakátja és az előzetese már most megtekinthető.

A Magdolna Buvári Tamás játékfilmje, gyártója a veszprémi Szeretfilm Stúdió. A film közösségi finanszírozásban valósult meg, együttműködésben az Európa Kulturális Fővárosa Veszprém - Balaton 2023 programsorozattal.

A film Magdolna két drámai napját mutatja be. Egy napsütéses napot, amikor 1933-ban, 12 éves korában sorsára nézve egy rejtélyes „üzenetet” kap. És az utolsó napját, amelyben elkerülhetetlen számára az áldozathozatal és a halál. Ez utóbbi nap a II. világháború egyik utolsó napja Magyarországon, amikor az orosz hadsereg megérkezik a balatoni régióba, és egy orosz katona meggyilkolja Magdolnát.

Buvári Tamás a film rendezője és producere így nyilatkozott a filmről:

Filmünk visszatérés a fekete-fehér filmhez, Tóth Zsolt operatőr barátommal ugyanis három első közös filmünket ezzel a technikával készítettük, akkor még 35 mm-es filmre forgatva. A Magdolnát vizualitása határozza meg, hisszük, hogy az érzelmekre ható, szuggesztív képeken keresztül olyan dimenziók nyílhatnak meg a nézők számára, amelyek szavakkal nem elmondhatók. Ehhez a drámához, vagy inkább görög sorstragédiához, jól áll az emberi arcot középpontba állító fényképezés, a meditatív tempó, a hosszabb beállítások - igaz, a két különböző napot némileg eltérő stílusban igyekeztünk ábrázolni. Az alkotók - úgy érzem - most nagyon egy hullámhosszon voltak, zene, vágás, hangkulissza és fényelés terén, és végül gyönyörű 4K-s mozikópia született. Érdekes, hogy például Nagy Katica főszereplővel többek között a kedvenc filmjeink megegyezése hozott össze bennünket, ezek nem meglepő módon a Werckmeister harmóniák és a Stalker.

A film fényképezéséért 2020 februárjában Tóth Zsolt elnyerte a III. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díját.
Díszbemutatója a Veszprém-Balaton Filmpikniken lesz, 2020. szeptember 4-én, nyilvános premierje a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon, 2020. szeptember 9-én.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.