Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rubin, vas, gyémánt, illetve arany diplomákat vehettek át a Mérnöki Karon

2023. augusztus 25. 17:43
Péntek délelőtt ünnepélyes keretek között vehették át díszokleveleiket az 1953-ban, 1958-ban, az 1963-ban, valamint az 1973-ban végzett vegyészmérnökök. A jubileumi átadóra a meleg ellenére is sokan eljöttek, hogy személyesen vegyék át az oklevelet.
 

Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora szólt elsőként a díszoklevél várományosokhoz. Úgy fogalmazott, az intézményhez való tartozásnak három rendkívül erős pillére van. Az egyik a szakmai tudás, amely a felkészült oktatóknak, valamint a színvonalas oktatásnak köszönhető. Amikor az egyetem folyosóin álló szobrokra néz az ember, nem csupán emléket lát, hanem egy szellemileg meghatározó, identitásképző alkotást.

Gelencsér folytatta, a jelen csupán a múlt tükrében értelmezhető, aki nem tiszteli a múltat, annak olyan a megszerzett tudás, mint egy délceg fa elmetszett gyökerekkel. A második tartó pillér, amely az intézményhez való tartozás alapja, az az egyetem hírneve, amelyre a rektor szerint méltán lehetünk büszkék. A jó híre természetesen a szakmai színvonalból fakad. A harmadik pillér a hagyományok összessége. Gelencsér szerint valódi közösség építő erejük van azoknak az egyetemi rendezvényeknek, amelyek régmúltra tekintenek vissza, úgy, mint például a Veszprémi Egyetemi Napok. Ezen események mélyítik a kapcsolatokat, melyekre támaszkodni, számítani lehet.

A rektor elmondta, ahogy a díszoklevél várományosok idején is, úgy most is felkészült oktatók, és továbbra is családias légkör van az intézményben.

Dr. Németh Sándor, a Mérnöki Kar dékánja is felszólalt, a gratuláció mellett beszámolt a mai eredményekről. Kiemelte, az oktatási portfóliót folyamatosan korszerűsítik, a kar fejlődésének a stratégiája pedig többek között a nemzetközi kapcsolatok erősítése. Sok külföldi hallgató van, s külön öröm, hogy már az elsős hallgatókat be tudják vonni kutatásokba, ösztöndíjakkal támogatva őket. Németh Sándor arra kérte a díszoklevelek tulajdonosait, hogy szakmai tekintélyükkel támogassák továbbra is a kart.

Végül az oklevelek átadása következett. Rubin diplomát vehettek át az 1953-ban végzett hallgatók. Vas diplomát vehettek át az 1958-ban végzettek, gyémántot az 1963-ban, aranyat az 1973-ban végzettek. A kulturális műsorért Horváth Gergő felelt, aki gitárjátékával emelete az ünnepély fényét.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Hangjegyekkel emlékezni Brusznyai Árpádra, díjakkal ápolni a szellemiségét koncert Hangjegyekkel emlékezni Brusznyai Árpádra, díjakkal ápolni a szellemiségét Szombaton este tartották a Pannon Egyetem Alulájában Veszprém egyik hagyományos koncertjét, a Brusznyai-emlékhangversenyt, amivel nemcsak a város 56-os mártírjára emlékeztek, hanem az ő szellemiségét ápolva a Brusznyai-díjjal a város egyik pedagógusát és tehetséges diákját is elismerték. ma 16:22 Nagykarcsi 75 éves közélet Nagykarcsi 75 éves Csütörtök délután különleges születésnapi beszélgetésre került sor a Művészetek Háza Veszprém S-Stúdiójában. Az est főszereplője Nagy Károly, vagy ahogy Veszprémben szinte mindenki ismeri: Nagykarcsi (így egyben) volt, a város kulturális életének meghatározó alakja, a Művészetek Háza Veszprém alapító igazgatója, népművelő, rendezvényszervező, közösségteremtő. 2026. január 9. 15:11 Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem közélet Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem Új, multifunkcionális beltéri levegőtisztító rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem nemzetközi együttműködésben. A projekt célja egy olyan innovatív, beltéri használatra szánt levegőtisztító berendezés kifejlesztése volt, amely egyszerre képes a levegőben található káros vegyi anyagok lebontására, a szálló por kiszűrésére és a kórokozók elpusztítására, mindezt energiatakarékos, látható fényen működő technológia segítségével. 2025. december 19. 16:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.