Városunk egyik legismertebb turisztikai látványosságának, az állatkertnek a névadójáról készített filmet a Veszprém Televízió három munkatársa: Somody Zsuzsanna, Balogh István és Szegedi László. A "Kelet-Afrika vándora voltam..." című harminckét perces dokumentumfilm jellegű darab átfogóan mutatja be Kittenberger Kálmán sokszínű személyiségét és nagyban épít a Fekete István által írt életrajzi regényre is. Az első, díszelőadásra az állatkert Böbe Majom Tanodájában került sor, ahol a vendégeket Somody Zsuzsanna köszöntötte.

Somody Zsuzsanna
Őt Porga Gyula alpolgármester követte, aki kitért rá, mindig örömmel jön az állatkertbe. – Amikor az ember a városban jár, tudja, hogy melyik utcának mi a neve, de a név tulajdonosáról keveset tudunk. Nem így voltam azonban Kittenberger Kálmánnal, akiről már az általános iskolában sokat tanultam. Fontosnak tartom, hogy ezzel a filmmel is olyan példaképet állítunk a fiatalok elé, aki még jobban megszeretteti velük a természetet és az állatokat.
Az alpolgármester után Török László, a vadaspark igazgatója szólalt fel, aki megköszönte a park korábbi igazgatóinak azt a szellemiséget, mellyel mindig a park fejlesztését tartották szem előtt. - Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően mára egy európai szintű állatkert várja a Veszprémbe látogatókat, amely méltón viseli a nagy magyar vadász nevét.

Török László
Köszöntőt mondott Sigmond István, az állatkert korábbi igazgatója, a Kittenberger Kálmán Alapítvány – amely a film elkészítésének alapötletét és anyagi támogatást is adott – elnöke is, majd Fáczányi Ödön, az Országos Vadászkamara Kulturális Bizottságának elnöke emlékezett meg a legnagyobb magyar vadászok egyikéről. A film elindítása előtt még Matskási István, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója hívta fel a figyelmet arra, hogy Kittenberger a vadászaton túl valójában a tudományos munkájáról a legismertebb a világban.

Sigmond István Fáczányi Ödön Matskási István
A két év alatt, 8 helyszínen felvett filmet elsőként a Veszprém Televízió nézői láthatják, de a tervek szerint a Duna Televízióban és több más országos csatornán is sugározni fogják.


