Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
-1°C
2023. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
-1°C

Öt napig Svájc közelebb lesz, mint bármikor máskor

2023. szeptember 20. 21:06
Szeptember 20–25. között az alpesi ország vendégeskedik a királynék városában: a Svájci Napok Veszprém-Balatonon rendezvénysorozat keretében nemcsak a közös pontokat ismerhetjük meg, de svájci filmet, színházi előadást is nézhetünk, valamint gasztronómiai különlegességeket is kóstolhatunk.

A programsorozat szerda sajtótájékoztatóval és egy környezetvédelmi előadással nyílt meg, ahol Porga Gyula polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, bízik benne, hogy a következő napokban sok veszpréminek lesz alkalma közelebb kerülni ehhez a fantasztikus alpesi országhoz. Magyarországon egyébként nem ez az első alkalom, hogy svájci napokat tartanak, tavaly Debrecenben zajlott hasonló rendezvény, ott szólította meg a polgármestert Svájc nagykövete, a második alkalommal lenne-e Veszprém a fogadó város. „Természetesen örömmel mondtam igent, hiszen az én felfogásomban az Európa kulturális fővárosa cím viselése az európai kultúráról szól, nem pedig az Európa Unióról. Amikor pedig elkezdtük a programjavaslatokat egymás mellé tenni, az is nagyon hamar kiderült, hogy rengeteg közös kapocs van a két ország között” – mesélte.

Jean-Francois Paroz, Svájc nagykövete szerint megtiszteltetés, hogy részesei lehetnek így egy sikeres EKF programnak, mostani programsorozatuk egyik kiemelt célja pedig az, hogy bizonyítsák, Svájc elkötelezett Európa és az unió mellett: noha utóbbinak nem tagja, minden olyan jogot, amit az európai uniós országok élveznek, Svájc is birtokol, így a szabad kereskedelmet vagy éppen a szabad utazást. Ráadásul az alpesi ország a világ negyedik legnagyobb partnere az Amerikai Egyesült Államok, Kína és az Egyesült Királyság mögött. Mindemellett pedig több mint 100 éve nagyon eredményes kulturális és gazdasági együttműködés zajlik Svájc és Magyarország között, kapcsolódási pontokból tehát bőséggel akad.

A következő napokban többek között ezeket szeretnék bemutatni, így például a Hangvilla harmadik emeletén, a Svájci Pavilonban a nagykövetség többek között egy a fenntarthatóságról szóló kiállítással és egy interaktív fallal várja az érdeklődőket, amely Svájcról, az ország politikai rendszeréről és európai uniós hozzájárulásáról, valamint Svájc és Magyarország kétoldalú kapcsolatairól nyújt tájékoztatást. Az új Svájci-Magyar Együttműködési Programról szóló keretmegállapodás 2022. november 8-i aláírása fontos mérföldkő volt a kiválasztott uniós országoknak nyújtott második svájci hozzájárulás megvalósítása felé, amely Svájc európai politikájának kulcsfontosságú részét képezi, és amelynek célja a nagyobb kohézió és jólét elérése Európában.

Szerdán és csütörtökön délutánonként a Hangvillában Dr. Botos Barbara, klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó nagykövet és Léonard Dolivo svájci szakértő a mindkét országot érintő környezetvédelmi kérdésekkel és a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívásokról és lehetőségekről tart előadást. Emellett Paroz nagykövet a „Svájc az iskoládban” program keretében középiskolákba látogat, hogy találkozzon a diákokkal, és német, illetve francia nyelvű előadása után válaszoljon kérdéseikre.

A zene városában ezúttal az Alphornvereinigung Nordwestschweiz Swiss Alphorn együttese hoz ízelítőt a hagyományos svájci alpesi kürtös zenéből a városba, míg szombat este DJ-est várja a közönséget a FOTON Audiovizuális Központban.

Gondoltak a mozikedvelőkre is: a „Wolkenbruch”, „A nőkért” és „A kontinsek sodrában” című nagy sikerű svájci filmeket a FOTON Audiovizuális Központban lehet megnézni. Szeptember 20-án a Latinovits-Bujtor Játékszínben a Budapest Ensemble Friedrich Dürrenmatt svájci író „Play Strindberg” című művét mutatják be német nyelven.

Természetesen a gasztronómiai különlegességek sem maradhatnak ki a programból, a szombat délutáni „Svájci Pikniken” a FOTONban a vendégek megkóstolhatják a híres svájci sajtkülönlegességeket, a Raclette-t és a Tête de Moine-t, illetve válogatott svájci cégek termékeit, köztük borokat és csokoládékat.

Minden program ingyenes.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
A tízéves Hangvilla-történet Hangvilla A tízéves Hangvilla-történet 2013. november 29-én volt egy színházi előadás Veszprémben. A Pannon Várszínház a „Sose halunk meg” című darabot mutatta be. Ez a kis emlékdarab tíz évvel ezelőttről önmagában még nem érne annyit, hogy felidézzük, de ha hozzátesszük azt, hogy a színpad, ahol előadták az egykori Séd filmszínház helyén épült komplexum deszkái voltak, már érdemes megállni egy pillanatra. Az épületet ma mindenki úgy ismeri, mint Hangvilla. Ezzel debütált a veszprémi kulturális életben a minden szempontból formabontó kulturális intézmény. tegnap 15:18 Felgyúlt az első adventi gyertya Felgyúlt az első adventi gyertya Szombat este a szentmise után meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját a Szent Mihály Főszékesegyházban. A gyertyagyújtás után egy rendkívül hangulatos komolyzenei koncert következett, melyre igencsak komoly volt az érdeklődés. 2023. december 2. 22:48 Jubileumot ünnepelt a Bárczi Jubileumot ünnepelt a Bárczi Gálával ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a Bárczi Gusztáv iskola pénteken az Agórában.  2023. december 2. 10:22 Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás kultúra Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás Péntek délután a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában nyílt kiállítás, Festőnők a szabadban címmel, Bottyán Marianna festőművész és az Art Natura Csoport veszprémi tagjainak közreműködésével. A közös bemutatkozó tárlat december nyolcig látogatható. 2023. december 1. 23:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.