Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 29. Taksony
Veszprém
1°C
2023. november 29. Taksony
Veszprém
1°C

Sószobával és a teremtésvédelemmel kapcsolatos értékekkel is gazdagabbak lettek az óvodások

2023. szeptember 25. 15:14
Teremtésvédelmi témahetet tartanak a Szent Margit Óvodában, ahol ezzel párhuzamosan birtokba vehették a gyermekek az óvoda új sószobáját is. De, hogy mit is jelent pontosan az, hogy teremtésvédelem, arra ottjártunkkor választ kaptunk gyermeki és felnőtt szinten is.

Sokan összemossák a természetvédelmet a teremtésvédelemmel, és bár van összefüggés a két fogalom között, utóbbi a keresztény egyház tanítását, véleményét foglalja össze a miket körülvevő, Isten teremtette világ megóvásáról. Amíg tehát a természetvédelem főleg azt jelenti, hogy az ember harcol a környezetre nézve káros hatások ellen, mint a CO2-kibocsátás, az óceánok szennyeződése stb. addig a teremtésvédelem azt mondja, hogy meg kell óvni, vigyázni kell arra, amit Istentől kaptunk. A Bibliában Teremtés könyvében, amikor Isten azt mondta, hogy az ember uralkodjon a természet felett, abba annak megóvása is beletartozik.

A Vatikán már 1971-ben használta ezt a kifejezést, de figyelmet csak az utóbbi időben kapott, amikor a világban – vallási meggyőződéstől függetlenül – tömegeknek került a figyelmük középpontjába.

A veszprémi Szent Margit Óvodában, mivel a katolikus egyház által fenntartott intézményről van szó nem is volt kérdéses, hogy ők is a teremtésvédelem irányából közelítik meg a kérdést, ezért tematikus hetet tartanak a kisgyermekeknek, ahol idén a víz kerül a középpontba.

Ezt Somogyi Eszter, az intézmény vezetője mondta el portálunknak, amikor hétfőn meglátogattuk az óvodát, ahol már javában zajlottak a foglalkozások. Az óvónőknek szakmai oldalról dr. Szalay Tímea, környezetmérnök segített ebben

A vízzel és vízvédelemmel kapcsolatos kézműves foglalkozásokat, játékokat, meseolvasást szerveztek a pedagógusok, a főegyházmegye pedig egy alkotói pályázatot is kiírt, ahol a szülőket is bevonva várták a kreatív megoldásokat ebben a témakörben.

De nem csupán ezek a tematikus foglalkozások jelentik az egyetlen különlegességet a Szent Margit Óvodába járó gyermekeknek ezekben a napokban. Most lett készt és vehették birtokukba az óvoda sószobáját is.

A fenntartó egyház, a szülők adományai, valamint Halmay Gábor, a városrész önkormányzati képviselőjének támogatásából megvalósuló fejlesztéssel immáron egy olyan szoba is a rendelkezésre áll, ahol egészségügyi szempontból kiváló környezetben, sós levegőben tölthetik el idejüket a gyermekek. Itt is tartanak foglalkozásokat, meseolvasást, tehát bekapcsolják az óvoda mindennapi működésébe a szobát, mondta el Somogyi Eszter.

Hétfőn a már említett önkormányzati képviselő, Halmay Gábor is felkereste az óvodát, ő úgy nyilatkozott a helyszínen, hogy önkormányzati képviselőként kötelességének érzi, hogy élő kapcsolatot tartson fent az összes intézménnyel, függetlenül attól, hogy azok önkormányzati, vagy más fenntartásúak, mint jelen esetben a Szent Margit Óvoda. Éppen ezért érezte úgy, hogy képviselői keretéből hasznos, ha az óvoda új sószobájának megépítését segíti.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint A magyarok összességében kedvezően fogadják az új palackvisszaváltási rendszer bevezetését, a lakosság háromnegyede igyekezni fog, hogy minden betétdíjas palackot visszaváltson - derül ki a Reacty Digital kutatásából.  ma 11:37 Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. tegnap 15:43 Veszprémi védőháló Böjte Csaba gyermekotthona felett Veszprémi védőháló Böjte Csaba gyermekotthona felett Amikor a világjárvány nem gátolta a szabad mozgást, Veszprémből minden év decemberében elindult egy furgon egyenesen az erdélyi Kovásznába, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapított Boldog Apor Vilmos Ház gyermekotthonba megrakodva adományokkal. Romániában jelenleg viharos időszakukat élik Csaba testvér karitatív szervezetei, a veszprémi segítség viszont idén sem marad el. Sőt, a helyi vállalkozók és magánemberek adományait idén már ismét személyesen viszik ki Erdélybe. ma 11:41 Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek V-Busz Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. tegnap 11:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.