Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

LMP: Tartsuk meg városunkban a fiatalokat!

2023. szeptember 29. 11:03
A csütörtökön elfogadott ifjúsági stratégia rögzíti, hogy megtartóerőben Veszprém lehetőségei alatt teljesít, népessége csökken és elöregszik. A fiatalok más városokba, vagy akár külföldre mennek.

Gerstmár Ferenc, az LMP önkormányzati képviselője és polgármesterjelöltje, valamint Ungár Péter, a párt EP-listavezetője közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a városból való elvándorlás visszafordítására, annak jelentőségére. Gerstmár kifejtette, egyre nagyobb a vendégmunkások száma a Veszprémben működő cégeknél, az alacsonyabban képzett munkaerő beáramlik a városba, a magasan képzett fiatalok sokasága elvándorol.

Gerstmár felhívta a figyelmet, hogy a minőségi munkahelyekre, a lakhatási feltételek javítására kell alapozni a jövőt. A fecskelakásokról nem elég beszélni, hanem a bérlakásszám radikális növelésével létre kell hozni azokat. Városi ösztöndíjak és kedvezmények rendszerével kell megszólítani és megtartani a fiatalokat.

Ungár Péter szerint a helyi intézkedések akkor lesznek sikeresek, ha az állami szint megfelelő környezetet teremt hozzájuk. A Zöld Magyarország Programja a következőket kínálja: csökkentené az ország függőségét az autóipartól, helyette válságálló szektorokba fektetnek. Kiterjesztik a családtámogatási eszközöket az egy vagy két gyermeket nevelő családokra is. Állami és önkormányzati bérlakásokat építenek ki, és újra ingyenessé teszik a felsőoktatást.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Kapu Tibor május 29-én indul a Nemzetközi Űrállomásra űrkutatás Kapu Tibor május 29-én indul a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére - jelentette be kedden a Facebookra feltöltött videójában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos. tegnap 18:06 Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei közélet Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei Jövő keddtől ismét Magyarországon készítenek 360 fokos utcaképeket a Google különleges kamerarendszerrel felszerelt autói - közölte a Google kedden az MTI-vel. tegnap 15:16 A hosszú hétvégén szükség szerint nagyobb kapacitással közlekednek a vonatok közlekedés A hosszú hétvégén szükség szerint nagyobb kapacitással közlekednek a vonatok A május 1-jét magában foglaló hosszú hétvégére is erősítéssel készül a MÁV-csoport; mindenütt, ahol szükséges, több jármű és nagyobb kapacitással közlekedik ebben az időszakban - közölte a társaság honlapján kedden. tegnap 13:51 Elfogadták az anyák kedvezményeiről szóló törvénymódosításokat közélet Elfogadták az anyák kedvezményeiről szóló törvénymódosításokat Elfogadta az Országgyűlés az anyák kedvezményeiről szóló, kormánypárti képviselők által kezdeményezett törvénymódosításokat kedden, így idén októbertől a háromgyermekes anyák, jövőre pedig a 30 éven aluli egygyermekesek és a 40 éven aluli kétgyermekesek kapnak szja-mentességet, illetve adómentes lesz a gyermekgondozási díj (gyed), az örökbefogadói díj, valamint a csecsemőgondozási díj (csed) is, és ez utóbbit a gyermek három hónapos kora után munka mellett is igénybe lehet majd venni. tegnap 13:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.