-A változtatás hangoztatott célja az önkormányzatai képviselők csökkentésével a takarékosság, de a valódi értelme, hogy a Fidesz rövid távú hatalmi érdekeit szolgálva, csökkentese az ellenzéki kontroll és a civil szervezetek részvételének a lehetőségét a helyi közéletben- mondta el álláspontját Szilágyi Péter a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője.
- Az LMP ezért 9 nap a demokráciáért címmel kampányt indít annak érdekében, hogy az előterjesztők vonják vissza a javaslatukat. Kilenc napon keresztül az ország több pontján mondjuk el a választóknak és a politikusoknak, hogy miért elfogadhatatlan ez a javaslat. Minden nap bemutatunk egy olyan politikai értéket, amin a Fidesz át akar hajtani- folytatta.
Veszprémben az átlátható helyi döntéshozatal témáját boncolgatták az LMP képviselői. - Az állampolgárokat kéne arra ráébreszteni, hogy érdeklődjenek e felől a politikai érték felől. Ugyan valószínűleg sokan tudnak a Veszprémet érintő döntésekről, de azoknak miértjeiről, és folyamatáról már kevésbé. Ezen kell változtatni. Kilenc napunk maradt arra, hogy megvédjük a helyi véleménynyilvánítás szabadságát - mondta Gerstmár Ferenc, az LMP Veszprém megyei szóvivője.
