Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hároméves stratégiai keretszerződést kötött a MOL és a Pannon Egyetem

2023. október 3. 11:05 // Forrás: Pannon Egyetem
Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá a MOL és a Pannon Egyetem, amelynek célja, hogy folyamatos utánpótlást biztosítson az energiaipar számára és támogassa a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységet.

A MOL és a Pannon Egyetem számos területen működik együtt: többek közt az ásványolaj és petrolkémiai szakirányú vegyészmérnök képzésben, a tananyag korszerűsítésében és a szakmai gyakorlatok megvalósításában. Emellett a Körforgásos Gazdaság Egyetemi központ és a MOHU között szakmai egyeztetések zajlanak majd a körforgásos értéklánc elemeinek bővítése érdekében.

Fotó: Pannon EgyetemFotó: Pannon Egyetem

„A MOL-nak meghatározó szerepe van a régióban. Ez a vállalat az ellátásbiztonság egyik legfontosabb bástyája, de meghatározó a szerepünk a térség kiskereskedelmében, közlekedésében és vegyiparában is, emellett pedig eltökélt célunk, hogy a körforgásos gazdaságban is vezetők legyünk. A MOL transzformációja nagy feladat, és az egész régió jövőjére hat. Ehhez a munkához pedig folyamatosan új, nemzetközi szinten versenyképes tudásra, felkészült szakértőkre és innovatív technológiákra van szükség. A jó szakember hatalmas érték. Akkor nyerünk a legnagyobbat, ha itthon tarjuk őket, sőt a legjobb, ha szakmai karrierjüket a MOL-on belül folytatják. Mindemellett az együttműködés másik célja, hogy olyan innovatív fejlesztéseket, technológiai megoldásokat találjunk közösen, amelyek segítik a MOL céltörekvéseit a körkörös gazdaságban, és ugyanakkor szakmai kihívást jelentek az egyetemi szakembereknek is. Ezen dolgozik a MOL és a Pannon Egyetem is.” – mondta Világi Oszkár, a MOL- csoport vezérigazgató-helyettese.

“Válságokkal terhelt és folyamatosan változó világunkban, a tervezett energetikai átmenet és a lineáris gazdaság visszahajlításának korszakában rendkívüli módon felértékelődnek a nagyvállalatok és a jövőorientált tudáscentrumok közötti olyan szakmai együttműködések, mint ami most a MOL és a Pannon Egyetem között megújításra kerül. Egy ilyen korban a megszokás nem működhet, folyamatos és adaptív innovációra, az eredmények a gyakorlatba történő minél gyorsabb és szélesebb körű átültetése mellett a társadalom érzékenyítésére és bevonására is szükség van. Ez utóbbi legalább akkora kihívást jelent, mint az innovációs ötletek kidolgozása, új eljárások és technológiák fejlesztése. Azt reméljük, hogy a Pannon Egyetem számára stratégiai jelentőségű együttműködésünk mindannyiunk jövője szempontjából kritikus fontosságú fejlesztések támogatásához nyújt majd nélkülözhetetlen segítséget” – hangsúlyozta Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora.

Fotó: Pannon EgyetemFotó: Pannon Egyetem

A MOL-t több évtizedes kapcsolat fűzi az egyetemhez, számos sikeres technológia- és termékfejlesztésben működtek együtt, ilyen például a gumibitumen, valamint a MOL üzemeiben jelentős létszámban dolgoznak a Veszprémben végzett mérnökök. 
2007-ben indult az olajipari ellátási láncot optimalizáló szakmérnök nemzetközi képzés a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara és a MOL együttműködésében. 2009-ben hozták létre az önálló MOL Ásványolaj- és Széntechnológiai Intézeti Tanszéket, ami hazánkban egyedüliként BSc, MSc, posztgraduális és PhD szintű szakirányú képzést nyújt magyar, és egyes esetekben angol nyelven is. A kibocsátott diplomákat a Magyar Akkreditációs Bizottság mellett a Brit Vegyészmérnökök Egyesülete és a FEANI is akkreditálta. 

A MOL és a Pannon Egyetem közös duális programja kiemelkedő. 100%-os elhelyezkedési arányt mutat és ez évekre visszatekintve is nagyon pozitív eredmény, hiszen 83%-os a MOL-nál maradók aránya; a volt hallgatók közül többen már szakértői vagy vezetői pozícióban dolgoznak a vállalatnál. 2020-ban alapították meg – további partnerekkel közösen - a Körforgásos Gazdaság Fenntarthatósági Kompetencia Központot, 2021-ben pedig megalakult a Circular Economy Science Park Nonprofit Zrt. A tervezett tudományos és innovációs park célja, hogy a körforgásos gazdaság, valamint a fenntartható technológiák terén országos és regionális tudásközponttá váljon, ahol az ipari igényeket és a szakpolitikai törekvéseket a Pannon Egyetem tudására építve, a legmodernebb fejlesztésekkel támogassa. Kiemelt témakörei a hidrogén gazdaság és az akkumulátorok újrahasznosítása.
 

vehir.hu
további cikkek
Rászoruló családok vihetik bábszínházba csemetéiket kultúra Rászoruló családok vihetik bábszínházba csemetéiket Száz darab négy alkalomra szóló bérletet juttatnak el rászorulókhoz civil szervezetek a Kabóca Bábszínház patrónus programjában. ma 19:29 Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén közélet Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakrolat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében - közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton. ma 11:40 Jövő hétvégén óraátállítás, de úgy néz ki, hogy nem utoljára közélet Jövő hétvégén óraátállítás, de úgy néz ki, hogy nem utoljára Az Európai Bizottság több éves huzavona után döntés nélkül zárta le az óraátállítás kérdését és levette a napirendjéről annak ellenére, hogy ebben az ügyben ritka kivételek egyikeként az Európai Unió tagországai egyetértettek. Így megmarad az évente kétszeri óraátállítás, legközelebb jövő hétvégén. ma 11:02 Húsz evező, egy dob, egy cél – sárkányhajók szelték a medencét Balatonfüreden Húsz evező, egy dob, egy cél – sárkányhajók szelték a medencét Balatonfüreden Lendület, összhang és sportbarátság – ezek jellemezték a II. Veszprémi Rendvédelmi és Közigazgatási Medencés Sárkányhajó Versenyt, amelyet ezúttal a Balatonfüred Városi Sportuszodában rendeztek meg. ma 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.