Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Első ízben adtak át állatvédelmi szakmai díjakat az állatok világnapja alkalmából

2023. október 4. 13:06 // Forrás: Igazságügyi Minisztérium
2023. október 4-én, az állatok világnapján első ízben adták át a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által közösen alapított állatvédelmi szakmai díjakat. Az Év Állatvédő Állatorvosa, Jogásza, Állatkerti Szakembere, Civile és Közéleti Személyisége díjakat Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos és Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke adták át.  Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A díj odaítélésével az alapítók az állatvédelem különböző területén dolgozó szakemberek, illetve civilek áldozatos munkáját szeretnék elismerni hagyományteremtő szándékkal. Az állatvédelmi szakmai díj hiánypótló kezdeményezés, amely arra is lehetőséget teremt, hogy a társadalom figyelmét ezúton is felhívják az állatvédelem fontosságára és azokra a kivételes emberekre, akik a háttérben dolgoznak, ezáltal is növelve az állatvédelemmel kapcsolatos társadalmi tudatosságot. Az elismerés révén olyan szakemberek kerülhetnek a figyelem középpontjába, akik új megközelítésekkel járulnak hozzá az állatvédelemhez, amely elősegítheti az ágazat fejlődését, növelheti presztízsét és hatékonyabbá teheti az állatvédelmi tevékenységeket. Az elismerésben részesülő szakemberek mindemellett inspirálhatnak másokat is arra, hogy csatlakozzanak az állatvédelemhez.  

Az állatvédelmi szakmai díjak díjazottjai 2023-ban a következők: 

Év Állatvédő Állatorvosa 

Dr. habil. Fodor Kinga PhD. az Állatorvostudományi Egyetem Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a 2022-ben első ízben megszervezett állatvédelmi szakállatorvosképzés szakfelelőse.  

 Dr. Tóth Szabina egzotikus szakállatorvos, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ tanszéki állatorvosa, a vadon élő állatok mentésére szakosodott Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány szakmai vezetője, valamint a Tüskevár Állatorvosi Rendelő résztulajdonosa és vezetője. 

Év Állatvédő Jogásza 

Prof. Dr. Paulovics Anita tanszékvezető egyetemi tanár, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanulmányi és általános dékánhelyettese, az Államtudományi Intézet igazgatója, a 2022-ben első ízben megszervezett állatvédelmi szakjogászképzés szakfelelőse. 

Dr. Nagy Csilla állatvédelmi szakjogász, politológus, közbeszerzési referens, állatjóléti felelős, adatvédelmi tisztviselő, állatvédelmi jogi ismeretterjesztést folytató ismert személyiség, a Magyar Birtokvédelmi Szövetség főtitkára. 

Év Állatvédő Állatkerti Szakembere 

 Dr. Sós Endre PhD. címzetes egyetemi docens, a Fővárosi Állat- és Növénykert vezető állatorvosa, az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének elnöke, a Magyar Vad- és Állatkerti Állatorvosok Társaságának alelnöke, a Magyar Állatkertek Szövetségének elnökhelyettese.  

Dr. Schütz Éva egzotikus szakállatorvos, a Magyar Magánállatkertek Országos Egyesületének alelnöke, a Szentendrei Kisállatkert alapítója és vezetője. 

Év Civil Állatvédője 

Müller Roxána a 2017-ben alakult Bársonytalp a Cicákért Zala Egyesület vezetője, 2010-től civil állatvédő, a térség meghatározó macskavédelmi munkáját végzi, fő célja a nem kívánt szaporulat megelőzése.  

Némedi Edina az Állatmentő Szolgálat Alapítvány önkéntese, több mint tíz éve civil állatmentőként tevékenykedik. Első számú célkitűzése az illegális szaporítótelepek felkutatása és felszámolása.  

Év Állatvédő Közéleti Személyisége 

Benkő Andrea a Kossuth rádió riportere, közéleti- és portréműsorok, tudományos magazinműsorok szerkesztője, műsorvezetője. A Kossuth rádió első Állatvédelmi sorozatának felelős szerkesztője, 2009-től a Herman Ottó Országos Állat-és Természetvédő Egyesület elnökségi tagja. 

Istenes László műsorvezető, médiaszemélyiség. Számos magazinműsort vezetett és szerkesztett, emellett saját műsorgyártó és rendezvényszervező céget vezet. Jelenleg a TV2 Mokka című műsorának műsorvezetője, elkötelezett állatvédő.  

Az oklevél mellett a díjazottak egy Herendi porcelán vázát kapnak, illetve minden díjazott felajánlhat 100 kg tápadományt a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány jóvoltából egy általa választott civil állatvédő szervezetnek. 

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.