Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Letették az új evangélikus óvoda alapkövét

2023. október 11. 11:31
Az épület energetikai szempontból is korszerűtlen volt, ezért vált szükségessé a lebontása. A munkálatok ez év augusztusában kezdődtek meg, az új épületet pedig a tervek szerint 2024 őszén vehetik birtokba a gyerekek. Kedd délután ünnepélyes keretek között az alapkőletételre is sor került.

Fenntartható és gyermekbarát épületet kap a közkedvelt veszprémi Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda. A fenntartó Veszprémi Evangélikus Egyházközség és a beruházó Magyarországi Evangélikus Egyház célja, hogy korszerű épületben folytathassa működését az óvoda.

Alapkő-okirat aláírásaAlapkő-okirat aláírása

A Magyarországi Evangélikus Egyház és Magyarország Kormánya által 2020 márciusában megkötött hosszú távú megállapodás értelmében a kormány – az evangélikus egyház fejlesztési igényeire válaszolva – támogatja új evangélikus egyházi óvodák építését, illetve több meglévő óvoda esetében a modernizációt és a férőhelybővítést.

Az óvoda fenntartói fontosnak tartják, hogy a gyerekek mindennapi nevelése a lehető legzavartalanabb legyen az építkezés alatt is, ezért az új épület átadásáig átmenetileg egy Fecske utcai épületben folytatja működését az óvoda. A munkaterületet augusztus 18-án adták át, a munka – a korábbi épület teljes lebontásával – elkezdődött.

Az ünnepségen részt vett többek között Szemerei János püspök, Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, Mészáros Tamás, az egyházkerület felügyelője, Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese, Isó Dorottya és Isó Zoltán, a gyülekezet lelkészei, Rádóczy Ágnes óvodavezető és Leitold József gondnok, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Porga Gyula polgármester és Horváth Szilárd, a Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola igazgatója.  Továbbá Ráskai Balázs építész-tervező és Kirschner Tamás, a kivitelező cég ügyvezetője, Balla Emőke, a gyülekezet felügyelője.

Soltész Miklós hálás, amiért a családok partnerként állnak az élő gyülekezethezSoltész Miklós hálás, amiért a családok partnerként állnak az élő gyülekezethez

Az ünnepélyes rendezvény istentisztelettel indult, méghozzá Szemerei János püspök hirdette az igét. Énekekkel működtek közre az óvodások, megalapozva ezzel is a magasztos hangulatot. Ezt követően az ünnepi beszédek következtek. Prőhle Gergely kiemelte, az intézmény fontos szerepet fog betölteni a város életében. Megköszönte a szülőknek, hogy bizalmukba fogadva az intézményt beiratták gyermekeiket.

Porga Gyula polgármester rávilágított, egy város akkor lehet sikeres, ha közösségei erős egységet alkotnak. A gyülekezet is csak tovább mélyíti ezt, így nagyban hozzájárul Veszprém életének gördülékeny működéséhez. Felszólalt még többek között Rádóczy Ágnes óvodavezető, aki köszönetét fejezte ki, s elmondta, az előző épület már jócskán megérett a cserére.

Kapcsolódó cikk
Új épületet kap a veszprémi evangélikus óvoda
Fenntartható és gyermekbarát épületet kap a közkedvelt veszprémi Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda – közölte a Magyarországi Evangélikus Egyház.
Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. tegnap 11:46 Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület közélet Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület A kádártai adventi rendezvényen adták át a kitüntetést szombat délután. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is fellobbant, amit Varga Tamás alpolgármester gyújtott meg. 2025. december 20. 22:51 Porga Gyula: 2025 a back office munka éve volt, jövőre indulnak a beruházások Porga Gyula Porga Gyula: 2025 a back office munka éve volt, jövőre indulnak a beruházások Három meghatározó élménye is volt Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének 2025-ben, amire évek múlva is kristálytisztán fog emlékezni. Pedig az idei év javarészt a back office munkáról szólt, de csak azért, hogy jövőre elindulhasson több, sokak számára várva várt beruházás a városban. Ezekről is beszélgettünk vele, de érintettük a huszonegyedik század egyik legnagyobb környezeti problémáját és az arra adható válaszokat is. Nem mentünk el a politikai közbeszéd minősége mellett sem, és persze az Európa Sportrégiója címmel járó felelősség is szóba került évértékelő interjúnkban. 2025. december 19. 9:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.