Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ötvenéves a város első nyugdíjasklubja

2023. október 11. 18:03
Ötvenéves jubileumát ünnepelte a Gizella Nyugdíjasklub szerdán az Agórában.

A klub 1973-ban alakult meg az egykori Dimitrov művelődési ház megnyitásához kapcsolódva, és ezzel – a Honvédség nyugdíjas közösségeit nem számolva – a város első nyitott nyugdíjasklubjaként jött létre. Gizella királyné nevét annak a Vándorfi Viktornak a javaslatára vette fel, aki 1985-től irányította a közösséget. 

A klub fénykorát a ’90-es, kétezres években élte. Miután Veszprém testvérvárosi megállapodást kötött a német Bottroppal a nyugdíjas közösség is szoros kapcsolatot alakított ki az ottani Szürke Párduc nyugdíjas klubbal. Rendszeresek voltak a cserelátogatások, jó barátságok szövődtek a tagok között. Miután 1999-ben Szamosi Károly átvette a klub irányítását, a tagok létszáma a százat is meghaladta – ma ez a szám a negyvenet sem éri el, és ennek nem kis részben a covid az oka, hiszen sokan az egészségügyi kockázattól tartva nem mernek visszatérni a közösségbe. 

A szerdai ünnepségen Porga Gyula polgármester is részt vett. 

vehir.hu
további cikkek
Fehér Ház: az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünetről is egyeztetett Donald Trump és Vlagyimir Putyin ukrajnai háború Fehér Ház: az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünetről is egyeztetett Donald Trump és Vlagyimir Putyin Az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünet lehet az első lépés az ukrajnai háború lezárása felé vezető folyamatban - a többi között ebben értett egyet Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden folytatott több mint egyórás telefonbeszélgetésén az amerikai elnöki hivatal közleménye szerint. tegnap 23:06 Botrány a Parlamentben: momentumos képviselők füstbe borították az üléstermet közélet Botrány a Parlamentben: momentumos képviselők füstbe borították az üléstermet Kivételes eljárásában tárgyalta az Országgyűlés kedden a Pride-ot tiltó gyülekezési jogot érintő javaslatot. A Momentum padsoraiból füstgyertyával próbálták megzavarni a szavazást, ami így is eredményes lett, a javaslat 136 igennel átment. tegnap 16:55 Tíz hónap börtönt kapott egy nő, aki 107 macskát tartott egy budapesti lakásban közélet Tíz hónap börtönt kapott egy nő, aki 107 macskát tartott egy budapesti lakásban A Pesti Központi Kerületi Bíróság állatkínzás bűntette miatt első fokon, nem jogerősen 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden azt a nőt, aki 107 macskát és egy kutyát tartott 73 négyzetméteres kőbányai lakásában. tegnap 14:02 Lázár Jánossal egyeztetett Ovádi Péter közélet Lázár Jánossal egyeztetett Ovádi Péter A veszprémi parlamenti képviselő több témáról is beszélgetett az építési és közlekedési miniszterrel. tegnap 12:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.