Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fókuszban a futsal fejlesztése: konferenciát rendeztek Veszprémben

2023. október 11. 21:12 // Forrás: MLSZ
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) sportigazgatóságának kezdeményezésében, a futsalszakág szervezésében hétfőn a válogatott svédek elleni mérkőzésének helyszínén, Veszprémben rendeztek szakmai konferenciát, melyen az élvonalbeli futsalklubok vezetői és sportszakemberei vettek részt.

Az utóbbi időszakban a futsalban nem rendeztek ilyen átfogó, a szakág jelenét és fejlődési lehetőségeit is érintő szakági egyeztetést, ebből a szempontból hiánypótló volt a hétfői konferencia, amelyet a jövőben több hasonló rendezvény is követ. A hétfői egyeztetés egyben azt is jelezte, hogy az MLSZ sportigazgatósága elkötelezett a hazai futsal további fejlesztése mellett – olvasható a szövetség honlapján.

A konferenciát megnyitó Barczi Róbert sportigazgató kiemelte: a sportigazgatóságnak határozott elképzelése van arról, hogy a futsalnak milyen helyet kell elfoglalnia a hazai labdarúgásban, és fontosnak tartja, hogy a nagypályás szakág és a futsal minél szorosabban együttműködjön egymással, ugyanis a fejlődéshez mindkét területnek szüksége van a másikra. Az előrelépéshez ugyanakkor szemléletváltásra, tudatosabb munkára van szükség a szakágban dolgozók részéről.

Ezt követően bemutatkozott a szövetség új futsal bizottsága, amely éppen a napokban tartotta meg alakuló ülését. Az MLSZ elnöksége idén nyáron nevezte ki a bizottság új tagjait, Dankó Béla elnököt, valamint Ragadics Ferencet és Tihany Viktort.

A folytatásban a válogatott szakmai stábjának két tagja, Sergio Mullor szövetségi kapitány, valamint segítője, az erőnléti edzőként is tevékenykedő Frank Tamás tartott egy-egy prezentációt. A spanyol szakember a válogatottban alkalmazott kiválasztási elvekről, valamint a csapatnál zajló szakmai munka alapelveiről, Frank Tamás pedig az összetartásokon alkalmazott mérési módszerekről tartott előadást.

Drucskó János, a játékvezetői oktatási bizottság vezetője a futsal szabályváltoztatásait mutatta be a résztvevőknek, majd Turzó József szakágvezető a futsal stratégiai fejlesztési lehetőségeiről adott elő, kiemelve: a szövetség nyitott a klubok javaslataira, a cél, hogy közös erőfeszítéssel lépjen előre a hazai futsal.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.