Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Sétával hirdették a gyógyulás ünnepét

2023. október 21. 14:10
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Veszprémben a mellrák elleni sétát, amelyen egyre többen vesznek részt a fiatalabb generáció tagjai közül is és nők mellett férfiak is csatlakoznak a megmozduláshoz.

A Fagyöngy Egyesület, akik a mellrák elleni küzdelmet, valamint a betegségben szenvedők megsegítését tűzték zászlajukra már hosszú ideje szervezi meg hagyományosan októberben azt a prevenciós sétát, ami a megyei kórháztól indulva a Kossuth utcáig tart. A megmozdulás legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet a daganatos betegség elsősorban nőket érinti formája elleni védekezésre, amit legegyszerűbben a rendszeres szűrővizsgálatokkal lehet elérni.

A sétán, amit idén szombat délelőtt tartottak, ahogy a korábbi években, úgy most is jelen voltak orvosok, városi elöljárók és helyi művészek is. És persze az a több tucat ember, főleg nők, de egyre több férfi is, akik személyes érintettségük miatt, vagy pedig társadalmi szerepvállalásból úgy gondolták, hogy jelenlétükkel is segítik felhívni a figyelmet erre a témára.

A tömeg a kórház főbejárata előtt gyülekezett, akiket dr. Hornyák Lajos, onkológus főorvos köszöntötte elsőként. Ő ugyancsak hangsúlyozta a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságát, valamint kitért arra is, hogy nem szabad tabutémaként kezelni a mellrák kérdését, ezért biztatta a nőket, hogy férjükkel, párjukkal is beszéljenek erről és kérjék meg őket, hogy legyenek társaik a szűrővizsgálatoknál is.

A város részéről Hegedűs Barbara, alpolgármester arról beszélt, hogy közösségben minden küzdelmet könnyebb megvívni, ezért is van fontos szerepe a város életében a Fagyöngy Egyesület működésének.

Annak az egyesületnek, amelynek az élén most változás történt, ugyanis az alapító Lángné Janni Gitta leköszön az elnöki tisztségről, helyét pedig Reintner-Szanyi Anita veszi át.

A leköszönő elnök felidézte, hogy tizenkét éve volt az első séta, azóta pedig folyamatosan nő a résztvevők száma és melléjük állt több városi intézmény és cég is.

 Arról is beszélt, hogy hamarosan a jelenleg érvényben lévő szűrésre történő behívásokat a 45-65 év közötti korosztályból kibővítik 40-70 között élőkre, ez ismét egy fontos mérföldkő lesz a mellrák a megelőzésében.

Amellett, hogy Gitta a jövőben is segíti az egyesület munkáját, az elnöki tisztséget Reintner-Szanyi Anita veszi át tőle. Ő öt éve találkozott az egyesülettel, mivel fiatalként ő is érintett volt a betegségben, mára viszont ennek a közösségnek is köszönhetően már leküzdötte a rákot, mesélte magáról.

Az egyesületi munkáról elmondta, nehéz megszólítani az egészséges embereket, hiszen ők nem érzik a súlyát annyira a daganatos betegségeknek, éppen ezért szeretne még inkább nyitni a fiatalok felé is elnöki tevékenysége során.

A séta ezután vette kezdetét, amelyen ott volt Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is, valamint a Veszprémi Petőfi Színház művészei is, akik már régóta támogatják azt a munkát, amit a Fagyöngy Egyesület végez. A Kossuth utcán a Veszprém Bakony Táncegyüttes néptáncosai várták a sétán résztvevőket, ők vidám táncházzal készültek, ezzel is inkább az ünnepi hangulattot fokozva egy fontos prevenciós megmozdulásban.

Még több kép a sétáról:

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.