Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Porga Gyula nem sötét ló

2010. június 22. 5:00
Wéber László – Elvártam volna Debreczenyi Jánostól, hogy ő tájékoztassa az embereket a saját jövőjéről.

Wéber Lászlót, a Szövetség Veszprémért Egyesület elnökét, egyben Veszprém Megyejogú Város Közgyűlésének tagját, az októberi választásokról illetve a polgármesterjelöltekről kérdeztük meg.

- Először is Porga Gyula jelölését véleményezném – kezdi a civil szervezet elnöke. – Ő nem egy sötét ló a választók számára, hisz az elmúlt években látszott, miként politizál. Természetesen, ami számít, az a választók döntése a kritikus pillanatban. A Fidesz polgármester-jelöltje azonban nem fog meglepetéseket okozni.

- Ami Debreczenyi Jánost illeti – fejti ki véleményét a jelenlegi polgármesterről – elvártam volna tőle, hogy ő nyilatkozzon a saját jövőjéről, nem pedig Navracsics Tibor. Egyébként nem váratlan, hogy új embert jelölt a Fidesz a pozícióra, többször lehetett tapasztalni Debreczenyi János és a frakció egyet-nemértését. A jelenleg vezető párt 2010-es koncepciójába nem illik bele a 2006-ban még elfogadott politikus. A ciklusában elvégezte a kötelező feladatait, de többet nem igazán tudott, leginkább a frakció támogatásának hiánya miatt.

- No comment! – válaszol Wéber László, mikor Molnár Ernő polgármesteri jelöltségéről kérdezem.

- A korábbi évekhez hasonlóan, 2010-ben sem indítunk önálló polgármester-jelöltet – nyilatkozza saját terveikről az elnök. – Még nem döntöttük el, hogy melyik jelöltet fogjuk támogatni, sem azt, hogy hány képviselő-jelöltet indítunk a választásokon.

- Úgy vélem, az LMP-nek elemi érdeke, hogy indítson jelöltet. Porga Gyulának azonban nagyon jók az esélyei, hála a Fidesz országos szintű támogatásának. Ám ez őszig még megkophat, így neki is mindenképp dolgoznia kell, ha győzni szeretne.

Tiger Szabolcs

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.