Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rossi: egyetlen lépés választ el minket a célunktól

2023. november 15. 21:39 // Forrás: MTI
Marco Rossi szövetségi kapitány azt szeretné, ha a magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön megtenné a célja eléréséhez hiányzó utolsó lépést a bulgáriai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

"Közel vagyunk a célunkhoz, egyetlen lépés választ el minket az Eb-részvételtől, ezt a lépést pedig csütörtökön meg akarjuk tenni. Ahogy máskor, úgy ezúttal sem döntetlenre fogunk játszani, de akkor sem lennék szomorú, ha egy ponttal távoznánk" - mondta a szerdai sajtótájékoztatón. A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember elárulta, mindenki egészséges a keretben, aki elutazott Szófiába, ugyanakkor nem tartott a csapattal Sallai Roland és Gulácsi Péter.    

Rossi az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott, hiába váltott szövetségi kapitányt Bulgária, nem hiszi, hogy teljesen más csapatot lát majd, mint márciusban. Hozzátette, ha összetételében túl sokra nem is, de taktikailag számít változtatásra, mert tisztában van azzal, hogy Ilian Ilijev egyben a Csernomorec vezetőedzője, a klubcsapata pedig más rendszerben futballozik, mint eddig a válogatott.    

"Több verzióra is felkészültünk, az ellenfél játékosait pedig jól ismerjük" - mondta a bolgárokról Rossi, aki Kiril Deszpodovot emelte ki név szerint, megemlítve azt is, hogy a PAOK csatára korábban Olaszországban is szerepelt. "Bulgáriának ugyan csak két pontja van a csoportban, de több meccsen is balszerencséje volt, legalább három-négy ponttal többje lehetne."   

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban tartott sajtótájékoztatón 2023. november 15-én. Az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a magyar nemzeti csapat november 16-án Bulgária vendége lesz. MTI/Illyés TiborMarco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban tartott sajtótájékoztatón 2023. november 15-én. Az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a magyar nemzeti csapat november 16-án Bulgária vendége lesz. MTI/Illyés Tibor

Rossi a mérkőzés helyszíne körül kialakult bonyodalmakkal kapcsolatban megjegyezte, nem olvasta a magyar szövetség kritikus hangvételű közleményét és semmi mást sem, mert nem akart semmivel találkozni az interneten. Ahogy fogalmazott, azért fizetik őket, hogy futballmeccsen szerepeljenek, viszont azt megjegyezte, ehhez hasonlót sem játékosként, sem edzőként nem élt még át.   

"Az eső ellenére jó a pálya, játékra alkalmas. Nyerni szeretnénk, ez a legfontosabb" - mondta magyarul Kerkez Milos, aki később angol nyelvre váltott. "Végig úgy számoltunk, hogy játszunk, ennek megfelelően készültünk. Az edzők jó tervet dolgoztak ki a találkozóra".

A húszéves futballista sajnálja, hogy nézők nem lehetnek a stadionban, mivel a zárt kapu ellenére látott magyar szurkolót, amikor a csapat megérkezett a bolgár főváros repterére, illetve aztán a Vaszil Levszki Nemzeti Stadionhoz.

A Bournemouth magyar légiósa az MTI-nek úgy fogalmazott, a hétvégén nem szerepelt a klubjában, így teljesen kipihent és készen áll a mérkőzésre.

A szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban a lengyel Daniel Stefanski sípjelére közép-európai idő szerint csütörtökön 18 órakor kezdődik a bolgár-magyar zárt kapus mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít. A veretlenül éllovas nemzeti együttes már döntetlennel is bebiztosítja Eb-részvételét, míg győzelemmel biztosan csoportelsőként zár.

A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz - Botka, Lang, Szalai A. - Nego, Nagy Á., Styles, Kerkez - Gazdag, Szoboszlai - Ádám

vehir.hu
további cikkek
Szalai Ádám visszatér a magyar labdarúgó-válogatotthoz magyar labdarúgó-válogatott Szalai Ádám visszatér a magyar labdarúgó-válogatotthoz A korábbi csapatkapitány Szalai Ádám pályaedzőként visszatér a magyar labdarúgó-válogatotthoz. 2024. október 3. 21:17 Nemzetek Ligája: Szűcs és Fiola is Rossi 24 fős keretében magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája: Szűcs és Fiola is Rossi 24 fős keretében Újoncként Szűcs Kornélt is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe. 2024. október 1. 13:35 Rossi: nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar válogatott magyar labdarúgó-válogatott Rossi: nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar válogatott Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar labdarúgó-válogatott, amely jövő pénteken Hollandiát fogadja, két hét múlva pedig Bosznia-Hercegovina vendégeként lép pályára a Nemzetek Ligájában. 2024. szeptember 30. 21:11 FIFA-világranglista: a magyar válogatott egy helyet rontva a 32. magyar labdarúgó-válogatott FIFA-világranglista: a magyar válogatott egy helyet rontva a 32. A magyar válogatott egy pozíciót rontott, ezzel a 32. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok és Copa América-győztes Argentína vezet. 2024. szeptember 19. 15:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.