Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 9. Natália
Veszprém
0°C
2023. december 9. Natália
Veszprém
0°C

Dibusz: amikor szükség volt rám, hozzá tudtam tenni

2023. november 19. 21:20 // Forrás: MTI
A két gólt szerző Szoboszlai Dominik mellett a kapus Dibusz Dénes volt a magyar labdarúgó-válogatott legjobbja a Montenegró ellen 3-1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn, amellyel Marco Rossi együttese veretlenül végzett csoportja élén.

 "A 75. percig nagyjából nem is kellett kézzel beleérnem a labdába, így nyilván ez egy elég nehéz szituáció volt, szerencsére a csapat meg tudta fordítani az eredményt, a végén pedig, amikor szükség volt rám, akkor én is hozzá tudtam tenni" - nyilatkozta a Ferencváros 33 éves hálóőre a Puskás Aréna vegyes zónájában. "Az első félidőt úgy gondolom, hogy uraltuk, de nem sikerült betalálni, viszont mi jól reagáltunk, Szobi sebességet váltott és megfordította az eredményt, büszkék lehetünk az egész selejtezősorozatra" - összegzett a hálóőr, akinek az egyik montenegrói helyzetnél egymást követően négy nagy védést kellett bemutatnia, összességében pedig hatszor akadályozta meg a vendégeket a gólszerzésben.

A nemzeti csapatban öt év után talált be újra, összességében pedig másodszor volt eredményes a 77-szeres válogatott Nagy Ádám, aki szintén Szoboszlait emelte ki: "Nagyon örülünk annak, hogy ezt a sorozatot veretlenül, ilyen hangulatban egy győzelemmel tudtuk lezárni. Nyilván az, hogy gólt is szereztem, az hab a tortán. A mérkőzésen volt egy fordulópont, amikor Szobó megmutatta a klasszisát, az egész 90 percet nézve megérdemelten nyertünk" - fogalmazott az Olaszországban légióskodó középpályás, aki szerint biztos alapokon nyugszik a válogatott, a "kockák" pedig szépen fokozatosan kerülnek a helyükre.

Dibusz Dénes, a magyar válogatott kapusa (b2), mögötte csapattársai, Nego Loic (j2) és Balogh Botond a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők tizedik, utolsó fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország - Montenegró mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. A nemzeti együttes 3-1-ra nyert, így csoportelsőként jutott ki a jövő évi németországi Eb-re. MTI/Hegedüs RóbertDibusz Dénes, a magyar válogatott kapusa (b2), mögötte csapattársai, Nego Loic (j2) és Balogh Botond a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők tizedik, utolsó fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország - Montenegró mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. A nemzeti együttes 3-1-ra nyert, így csoportelsőként jutott ki a jövő évi németországi Eb-re. MTI/Hegedüs Róbert

Pályafutása során először kapott lehetőséget kezdőként a válogatottban Balogh Botond, aki szépen helyt állt: "Még fel sem fogtam, mi történt velem. Nagyon hálás vagyok, hogy az egész csapat ilyen segítőkész. Egyre magabiztosabb voltam a pályán és igyekeztem segíteni a támadásoknál. Mindennap azért dolgozom, hogy a keretben lehessek" - mondta a Parma futballistája.    

A telt házas Puskás Arénában aratott sikernek köszönhetően a nemzeti együttes immár 12 találkozó óta nem talált legyőzőre - legutóbb 2000 márciusa és 2001 áprilisa között volt ilyen jó sorozata - és 1976 után zárt ismét veretlenül egy naptári évet. A magyarok a második kalapból várhatják december 2-án a jövő évi kontinensviadal hamburgi sorsolást.

vehir.hu
további cikkek
Marco Rossi a magyar válogatottságról tárgyalt Dárdai Mártonnal magyar labdarúgó-válogatott Marco Rossi a magyar válogatottságról tárgyalt Dárdai Mártonnal Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar válogatottságról tárgyalt Dárdai Mártonnal, a másodosztályú Hertha BSC labdarúgójával, számolt be róla a Bild című német napilap. 2023. december 5. 15:39 Rossi szerint a németek a favoritok, de nyitott a csoport magyar labdarúgó-válogatott Rossi szerint a németek a favoritok, de nyitott a csoport Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövő évi Európa-bajnokság A csoportjának favoritja a házigazda német együttes, ugyanakkor úgy vélte, a továbbjutást jelentő második helyért nyílt lesz a küzdelem a skótok, a svájciak és a magyarok között. 2023. december 2. 21:16 Csányi: minimális célnak a továbbjutást kell kitűzni magyar labdarúgó-válogatott Csányi: minimális célnak a továbbjutást kell kitűzni Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke minimális célnak a csoportból való továbbjutást nevezte meg a jövő nyári, németországi Európa-bajnokságon, miután a válogatott a házigazda németeket, illetve a skótokat és a svájciakat kapta ellenfélül a szombati sorsoláson. 2023. december 2. 20:30 A házigazda németekkel, a skótokkal és a svájciakkal egy csoportban a magyarok magyar labdarúgó-válogatott A házigazda németekkel, a skótokkal és a svájciakkal egy csoportban a magyarok A magyar labdarúgó-válogatott a házigazda németekkel, valamint a skótokkal és a svájciakkal került azonos csoportba a jövő évi, németországi Európa-bajnokság Hamburgban rendezett szombati sorsolásán. 2023. december 2. 19:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.