Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Varga Judit Veszprémben: a változás szele elkezdett fújni

2023. november 24. 13:28
A veszprémiek nem csak országos, hanem helyi ügyekben is ismerik a konzultáció fontosságát, hiszen a városvezetés már több alkalommal kikérte ebben a formában a véleményüket, most pedig az ország hosszútávú jövőképéről alkothatnak véleményt – mondta Porga Gyula polgármester csütörtökön, amikor fogadta Varga Juditot, korábbi igazságügyi minisztert, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnökét Veszprémben, aki lakossági fórumra érkezett ide, hogy népes közönség előtt is beszámoljon a most elindundó, a nemzeti szuveneritás védelméről szóló nemzeti konzultáció részleteiről.

A Veszprémi Petőfi Színház új épületegyüttesében gyülekezett az a tömeg, akik csütörtök délután kíváncsiak voltak arra a lakossági fórumra, amit Ovádi Péter, országgyűlési képviselő és Varga Judit, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke tartottak a kormány most indított nemzeti konzultációjáról.

A beszélgetést megelőzően a korábbi igazságügyi miniszter két helyi politikustársával, Ovádival és Porgával sajtótájékoztató keretében foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat a konzultáció témájáról, valamint arra is kitértek, hogy milyen szerepe van az ilyen kezdeményezéseknek Magyarország szuveneritásának megóvásában.

„Veszprémben komoly tapasztalatok vannak a konzultációkkal, hiszen az Európa kulturális fővárosa programot is a helyiek véleményét kikérve állítottuk össze, illetve több olyan beruházást is végrehajtottunk, amelyeket közösségi tervezéssel, a lakók bevonásával végeztünk el. Ezeken a helyi konzultációkon pedig mindig magas számban vettek részt a veszprémiek” – mondta a polgármester a sajtótájékoztató elején.

Porga Gyula kitért arra is, hogy a mostani nemzeti konzultációban az ország szuveneritásának kérdéseiben lehet elmondani a véleményt, ami hosszú távon lesz meghatározó Magyarország életében, ezért a városvezető is arra bíztatott, hogy minél többen töltsék ki az ívet.

„Csütörtökön olyan reggelre virradtunk, hogy »a változás szele« elkezdett fújni Hollandiából” – kezdte mondandóját Varga Judit, utalva arra, hogy a holland előre hozott választásokon a migrációellenes jobboldali párt győzött.

A nemzeti konzultáció fontosságáról azt mondta, amikor Magyarország érdekeit képviselik az EU-ban, erős mandátumra van szükség ahhoz, hogy "szó szerint a falon is átmenjenek".

Az elmúlt időben Brüsszel rengeteg olyan elhibázott döntést hozott, amelyek az emberek mindennapjait érintik. Ilyen például a szankciós infláció, vagy hogy a béketeremtés kísérlete helyett a háborús eszkalációban lett érdekelt az európai fősodor.

Ezt meg kell állítani, azonban a leköszönő brüsszeli elit, élén az Európai Parlament baloldali többségével még mindent megpróbál, hogy a tagállamok torkán lenyomja az őrült ötleteit - hangoztatta.

Emlékeztetett, hogy szerdán fogadtak el az EP-ben egy olyan jelentést, amely megfosztaná a tagállamokat a vétójoguktól. Az pedig egy Magyarország méretű nemzetnek a legfontosabb érdekérvényesítési eszköze - emelte ki Varga Judit.

Azért van szükség az évtizedes hagyománynak örvendő nemzeti konzultációra, hogy az ilyen fontos, a nemzet sorsát érintő kérdésekben újra egyetértési pontokat találjunk - jelentette ki, felidézve a migrációról szóló nemzeti konzultációt.

A szuveneritás védelméről szóló tizenegy kérdésből álló nemzeti konzultáció online módon is kitölthető erre a linkre kattintva.

vehir.hu
további cikkek
Nemzeti konzultáció indul a Tisza adóemelési terveiről politika Nemzeti konzultáció indul a Tisza adóemelési terveiről A jövő évi választás is a bizalomról szól, ám az ellenfél teljes bizalomvesztésben van - mondta a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei pikniken vasárnap a miniszterelnök, a Fidesz elnöke. Orbán Viktor bejelentette, hogy nemzeti konzultációt indítanak a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési terveiről. A kormányfő szólt arról is, "ha ostoba kormányunk lesz, tönkre fogunk menni". 2025. szeptember 7. 20:40 Ovádi Péter: a magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett nemzeti konzultáció Ovádi Péter: a magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett A térség országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón beszélt a nemzeti konzultáció eredményességéről. 2024. január 29. 14:59 A nemzeti konzultáció az egyik válasz az elhibázott brüsszeli szankciókra politika A nemzeti konzultáció az egyik válasz az elhibázott brüsszeli szankciókra Az elhibázott brüsszeli szankciókról és a magyar kormány erre adott válaszairól tartott közös sajtótájékoztatót Ovádi Péter, országgyűlési képviselő és Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán délután Veszprémben. A sajtótájékoztatón bemutatták a legújabb nemzeti konzultáció témaköreit is, valamint kiderült, miért fontos az, hogy minél többen részt vegyenek a kitöltésében. 2022. december 1. 15:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.