Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Programajánló: a japán kultúra veszprémi szemmel

2023. november 28. 12:01
Izgalmasnak ígérkező programmal várja szerda este az érdeklődőket a Művészetek Háza és a FOTON, ahol egészen a „felkelő Nap országáig” utazhat el a közönség, legalábbis két veszprémi fotós objektívén keresztül ismerhetik meg a távol-keleti ország kultúráját.

Új sorozatot indított idén a Művészetek Háza és a FOTON „Képzőművészeti filmklub” címmel, ahol időről időre olyan dokumentumfilmeket vetítenek le, amelyek a képzőművészetet más-más formájában és kulturális közegében mutatják be.

November 29-én, szerdán Tokió művészete kerül a fókuszba, ám a program nem merül ki csupán a filmvetítésben, azt követően egy izgalmas beszélgetésre is várják az érdeklődőket.

Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója portálunknak elmondta, az idei évben tíz napot töltöttek a japán fővárosban és annak környékén, mint egy kulturális delegáció Veszprémből, az itt szerzett tapasztalatokat most elmesélik a veszprémieknek is.

Az utazásra az EU-Japan Fest program keretében nyílt lehetőségük, ez egy olyan kulturális kezdeményezése a japánoknak, amelyben minden évben Európa kulturális fővárosaival keresik a kapcsolódási pontokat, ráadásul két irányból, tehát Japánból is érkeznek Európába kulturális termékek és viszont.

A mostani FOTON-ba szervezett eseményen ennek a tíznapos útnak az izgalmait mesélik el megspékelve egy digitális fotóalbum bemutatásával. Az igazgató mellett ugyanis két veszprémi fotós, Kovács Bálint és Toroczkai Csaba fog a közönség elé ülni, ők szintén részt vettek ezen a japán utazáson, most pedig elmesélik élményeiket, közben pedig a fotóikon elevenednek meg Tokió és Kiotó mindennapjai Veszprémben.

Japán fővárosa, a császár székhelye és 14 millió ember otthona. Tokió látványosságaiban testet ölt a vallás és a modern kultúra is. Tökéletesen megfér benne a tradíció és a modernitás, a normalitás és az extremitás, pont úgy ahogy a trash és a magaskultúra is. Az oxfordi Ashmolean múzeum jelentékeny időszaki tárlata adta az ötletet, hogy a Tokió művészete című Exhibition on Screen epizódban bemutassuk a 400 éves Tokió hihetetlenül gazdag kultúráját: Hokuszai és Hiroshige finom fametszeteitől kezdve a pop art stílusú plakátokon, a kortárs fotóművészeten, a mangán, a filmművészeten át egészen a napjainkban, az utcán készülő műalkotásokig. A dokumentumfilm dobbantóként használta a kiállítást Tokióba repítésünkhöz, ahol felfedezhetjük magunknak a város pezsgő művészeti életét. A megkapóan illusztrált, gazdagon adatolt mozgókép egy olyan metropoliszról készült, mely 400 éves történelme során folyamatosan pusztult-újjáépült, ezáltal a Föld egyik legélettelibb, legizgalmasabb városává vált.

Színes feliratos angol film
Rendezte: David Bickerstaff
91 perc , korhatár 12

vehir.hu
további cikkek
Idén először, de nem utoljára nyitott ki a Vehír Borszalon borszalon Idén először, de nem utoljára nyitott ki a Vehír Borszalon Az igényes kikapcsolódás lehetőségét és a jó társaságot keresték azok, akik úgy döntöttek, hogy péntek este a Dubniczay-palotába látogatnak a Vehír Borszalonra. A számításaik bejöttek. Az idei első borszalon ismét pezsgett, nemcsak a pezsgőktől és proseccóktól, hanem az egyre inkább közösséggé kovácsolódó emberektől is. 2025. március 8. 17:32 Téren és időn át négy évtized alkotói munkájában Művészetek Háza Téren és időn át négy évtized alkotói munkájában Négy évtized művészeti eredményeit öleli át a Művészetek Háza legújabb kamaratárlata, amelyen a Munkácsy-díjas Hajdú László képeiből válogattak, a tárlat címe illusztrisan: Tér és időn át. 2025. március 1. 22:19 A művészet és a borkultúra játékos keringője borszalon A művészet és a borkultúra játékos keringője A Dubniczay-palota hosszú történelme alatt volt már kanonok háza, a falai közt köttettek meg házasságok és számos alkalommal adott otthont klasszikus és kortárs kiállításoknak is. Egy olyan épület Veszprémben, ahol a szalonhangulat, mint amikor a bort kitöltik a pohárba, úgy libbent át a nemesi közegből az igényes polgárság szokásai közé. A kisujjeltartásos gesztikuláció és a púderes paróka korszaka viszont régen leáldozott. A szalonok már egészen másról szólnak, sokszor a játékosságot sem nélkülözik. Ahogyan a Vehír Borszalonnál sem, ahol a borkultúra és a kortárs művészet fog ezúttal is egy látványos keringőt lejteni. A két játékmesterrel, Grászli Bernadettel, a Művészetek Háza igazgatójával és Zsandár Tamással, a borszalon megálmodójával és főszervezőjével beszélgettünk a március 7-ei rendezvény előtt. 2025. február 26. 22:03 Mégis mit akart mondani a költő? Holtszezon Mégis mit akart mondani a költő? A válasz sosem egyértelmű. Mindegy, hogy Adyról, Kosztolányiról, vagy olyan amatőr költőkről van szó, akik írásainak még nincs bérelt helye a szöveggyűjteményekben. A Holtszezon irodalmi fesztivál egyik legbensőségesebb eseményén néhány órára ők voltak a középpontba. Hogy közelebb került-e a közönség a kortárs irodalomhoz? Talán. A legnagyobb élmény mégis az a rádöbbenés volt, hogy a költők nemcsak a szöveggyűjtemények hasábjain élnek, nemcsak a teltházas irodalmi kávézókban jelennek meg. Ott vannak, lehet, hogy gyerekünk iskolájában, egy könyvtárban, vagy egy szirénázó mentőautón, ami elhúz mellettünk. 2025. március 1. 9:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.