Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több mint százéves hagyományt gondoltak újra a Jeruzsálemhegyen

2023. november 29. 10:01 // Forrás: Nyitókép: life.hu
Pénteken kinyílik az adventi naptár első ablaka. Ma már szinte nincs olyan ember, aki gyermekként ne élte volna át a sorra nyíló ablakok izgalmát, de azt kevesen tudják, hogy az első ilyen naptár még a XIX. század közepén készült. Azóta számos formája lett, ezek közül pedig az a verzió, amit a Jeruzsálemhegyen kitaláltak valóban formabontó.

Egy naptári évben két nagy visszaszámlálás van: az egyik december 31. éjfél előtt az utolsó tíz másodperc. A másik egy hosszabb időszakot ölel fel, egészen pontosan huszonnégy napot, ami december 1-jén indul és szenteste ér véget.

A keresztény kultúrkörben – kezdetben a protestánsoknál – már egészen régóta jelen volt ez a szokás, amikor adventben napról napra számon tartották, hogy mennyi idő van még szentestéig. A XIX. században ez még abban merült ki, hogy kisebb szentképeket akasztottak a falra egymás után, vagy gyertyákat gyújtottak, esetleg krétával strigulázták az eltelt napokat a padlón.

A legelső adventi naptárt, ami lényegében már az elődje volt a ma ismert formának, az 1908-as évre datálják. Gerhard Lang ekkor készítette el a prototípust, ami akkor még egészen másképp nézett ki, mint a ma ismert ablaknyitogatós verzió. Egy kartonlapra kis képeket kellett feltűzni egészen december 24-ig. Állítólag a feltalálót egy gyermekkori élménye ihlette, amikor ő maga is türelmetlenül várta a szentestét, édesanyja pedig úgy próbált enyhíteni ezen, hogy papírból kis gyertyákat készített neki, amit fel kellett tűznie egy lapra, így pedig már jobban nyomon tudta követni a kisgyerek az idő múlását karácsonyig.

Lang az elképzelését aztán továbbfejlesztette és megjelentek az első olyan adventi naptárak, ahol már kis ablakok voltak, mindegyik mögött egy bibliai idézettel. Ebből harminc különböző dizájn is készült az évek során, az emberek körében pedig nagy népszerűségre tett szert.

Lang egyik korai kalendáriumaLang egyik korai kalendáriuma

A II. világháborúban megtorpant a kalendáriumok terjedése, mivel a kartonpapír hiánycikk lett, csak 1946-tól kezdték újra gyártani. Ezekben az években jelent meg az első olyan verzió is, ahol az ablakok mögött már édességek, csokoládészeletek voltak, ahogy azt ma is ismeri mindenki.

Veszprémben a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör viszont egy ettől teljesen eltérő megoldást választott adventi visszaszámláláshoz, bár az ablakok itt is kulcsszerepet játszanak.

A civil szervezet egy olyan felhívást tett közzé, amihez bárki csatlakozhat és igazi közösségépítő erővel bír. E hét péntektől egészen szentestéig minden nap a városrész egyik házának ablakát feldíszítik az ott lakók, a játékban résztvevőknek pedig nincs más dolga, mint megkeresni ezeket és a házigazdák által igazoltatni, hogy ott jártak. Az ehhez szükséges naptárt a Kiskőrösi úti ABC-ben lehet beszerezni, ugyanitt a hirdetőtáblán lehet arról is tájékozódni, hogy az adott napon melyik házat kell felkeresni.

A szervezők a játék végén egy közös városrészi karácsonyi ünnepség keretében pedig díjazzák azokat, akik december elejétől az összes feldíszített ablakot megkeresték és boldog ünnepeket kívántak az ott lakó jeruzsálemhegyieknek.

vehir.hu
további cikkek
Az Adventi Csodakert jótékonysági esttel zárta kapuit kultúra Az Adventi Csodakert jótékonysági esttel zárta kapuit December 1-jén új hagyományt teremtett a Veszprémi Petőfi Színház, amikor megnyitotta a főépület előtti téren az Adventi Csodakertet. A programokkal teli hetek szombat este egy jótékonysági eseménnyel értek véget, mely egy nemes célt szolgált: támogatást gyűjteni egy súlyos betegséggel küzdő veszprémi futballbíró, Vinkler Bea gyógykezeléséhez. 2025. január 5. 11:43 Varázslatos hangulat Veszprém Város Vegyeskarának ünnepi koncertjén kultúra Varázslatos hangulat Veszprém Város Vegyeskarának ünnepi koncertjén Mi sem bizonyítja jobban, hogy a kultúra valóban otthonra talált Veszprémben, mint az, hogy adventben Veszprém Város Vegyeskarának ünnepi koncertje immáron elválaszthatatlan részét képezi a városi programoknak. Nem volt ez másképpen idén sem, amikor vasárnap este a Hangvillában felcsendültek a karácsonyi dallamok. Képeinken keresztül most megmutatjuk, milyen hangulatban telt a koncert. 2024. december 23. 11:17 Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat közélet Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat Szombat délután igazi közösségi ünnepet tartottak a kádártaiak. A falukarácsonyon a programokból az óvodás kortól a nyugdíjasokig mindenki kivette a részét, miközben finom italokkal és jó kedvvel készültek az év legszentebb ünnepére. 2024. december 22. 10:13 Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! advent Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! Az utolsó, azaz a szeretet gyertyáját is meggyújtották a Veszprém adventi koszorúján. A ceremónián Udvardy György, veszprémi érsek és Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is köszöntötte a Kossuth utcán összegyűlt embereket. 2024. december 22. 10:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.