Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Művészet a szabadban

2023. november 29. 16:28
Nagy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész „20. századi portrék” című szabadtéri kiállításának, melyet negyven darab különleges portrészobor alkot, immár a színházkert ad otthont. Szerda délután nyitották meg a kőből faragott műalkotásokból álló kiállítást, amit a város egy magángyűjteményből, a Körmendi Galériától vásárolta meg.
 

A szerda délutáni megnyitó beszédében Porga Gyula polgármester szavai a köszönetnyilvánításé voltak. Elmondta: többek között a Petőf Színház segítségének, és Brányi Mária alpolgármester asszony kitartó munkájának eredménye, hogy ez a különleges kiállítás otthonra talált Veszprémben. Mind az EKF programsorozat, mind az önkormányzati, közterületfejlesztési törekvések célja amellett, hogy a közösség számára kihasználhatóak legyenek a találkozási pontok, az is fontos szempont, hogy esztétikusak és szépek legyenek ezek a terek. Ehhez a művészek, és maga a művészet nyújt segítséget, hogy a jövő számára is értékeket teremthessen a város, ahogyan most Nagy Sándor – aki az idei esztendőben lett volna kereken száz éves - hagyatékának egy része is ezt teszi lehetővé. A polgármester kiemelte, ez a kiállítás méltó főhajtás a művész munkássága előtt.

Wehner Tibor, Porga Gyula és Brányi MáriaWehner Tibor, Porga Gyula és Brányi Mária

Wehner Tibor művészettörténész, és a kiállítás kurátora Nagy Sándor emlékét idézte fel szavaival. Ahogy elmondta, páratlan köztéri gyűjteménnyel gazdagodott most a város. A negyven portré egyenként is külön történetet mesél el számunkra, közösen pedig olyan monumentális műalkotást alkotnak a színházkert vöröskő támfalába ágyazva, amely ritka és gyönyörű esztétikai élményt nyújt mindenki számára, így állítva egy korszak névtelen hőseinek emléket.

A megnyitót Brányi Mária alpolgármester gondolatai zárták, aki elmondta: számára egy álom vált valóra a kiállítással. A portrészobrok mindegyike saját életutat rejt magában, el nem mesélt történeteket, melyek csak a veszprémiek képzeletére van bízva. Az alpolgármester megköszönte mindenkinek, aki segítségével hozzájárult a gyűjtemény egy részének veszprémi kiállításához, kiemelten Körmendi Annának, aki Nagy Sándor hagyatékát gondozza.

Az esemény színvonalát Oberfrank Pál, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas előadóművész, a Petőf Színház igazgatója emelte tovább, a meghívott vendégek az ő előadásában hallgathatták meg Reményik Sándor gyönyörű, a Sziklák című versét, illetve Marie Feesche: Kő az úton című művét.

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.