Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rossi szerint a németek a favoritok, de nyitott a csoport

2023. december 2. 21:16 // Forrás: MTi
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövő évi Európa-bajnokság A csoportjának favoritja a házigazda német együttes, ugyanakkor úgy vélte, a továbbjutást jelentő második helyért nyílt lesz a küzdelem a skótok, a svájciak és a magyarok között.

"Természetesen szerettük volna elkerülni Németországot több okból is: egyrészt mert alapvetően nagyon erős együttes, másrészt pedig házigazda lesz, így tudjuk, milyen körülmények várnak majd ránk az Eb-n" - fogalmazott a sorsolás után Rossi, aki hozzátette, a németek "más szintet" képviselnek, ugyanakkor a másik két riválissal szemben versenyképes lehet a magyar nemzeti együttes. "Nagyképűség nélkül állíthatjuk ezt, de ez nem azt jelenti, hogy le tudjuk őket győzni. Rengeteg dolog befolyásolja majd ezeknek a meccseknek a kimenetelét, sok múlik majd a játékosaink aktuális állapotán, és számos más apróságon. De tény, hogy nagyjából azonos szinten vagyunk jelenleg Skóciával és Svájccal".

Kapcsolódó cikk
A házigazda németekkel, a skótokkal és a svájciakkal egy csoportban a magyarok
A magyar labdarúgó-válogatott a házigazda németekkel, valamint a skótokkal és a svájciakkal került azonos csoportba a jövő évi, németországi Európa-bajnokság Hamburgban rendezett szombati sorsolásán.

Az 59 éves, magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember kiemelte, hogy az Európa-bajnoki mezőnyben már nincsenek "gyengébb" csapatok, ráadásul a labdarúgásban jelenleg általános érvényű, hogy a papíron esélytelenebbnek tartott együttesek ellen is nehéz futballozni.

"A skótok remek teljesítményt nyújtottak a selejtezősorozatban, agresszív és fizikális játékot játszanak. Kifejezetten keményen képesek védekezni, amikor arra van szükség. Egyáltalán nem könnyű ellenfelek a számunkra, és biztos vagyok benne, hogy csúcsformában kell lennünk ahhoz, hogy legyen esélyünk nyerni velük szemben" - fejtette ki Rossi, egyúttal jelezte, mindent elmond a skót válogatott erejéről, hogy a selejtezőben legyőzte Spanyolországot. "Ha őket meg tudták verni, akkor bárkit meg tudnak".

A svájciakról elmondta, nem tartja őket annyira fizikális csapatnak, mint Skóciát, nekik viszont más erősségeik vannak.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a kupa mellett a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportsorsolásán a hamburgi Elbphilharmonie épületében 2023. december 2-án. MTI/Koszticsák SzilárdMarco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a kupa mellett a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportsorsolásán a hamburgi Elbphilharmonie épületében 2023. december 2-án. MTI/Koszticsák Szilárd

"Murat Yakin irányításával nagyon jó teljesítményt nyújtanak és remek eredményeket érnek el" - mondta a kapitány, aki kiemelte: biztosra nem állíthatja, de Németországról feltételezi, hogy első lesz a csoportban. "A második helyért nyílt lesz a küzdelem köztünk és a svájciak, valamint a skótok között, mert ez a három együttes azonos szintet képvisel".

Az A csoportban Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai június 15-én Kölnben a svájciak ellen kezdenek, majd június 19-én Stuttgartban a házigazda németekkel játszanak, június 23-án pedig ugyanitt a skótokkal találkoznak a kontinenstornán. A csoportokból az első kettő biztosan továbbjut, a hat csoportharmadikból pedig a legjobb négy folytathatja az Eb nyolcaddöntőjében.

A németországi Európa-bajnokságot június 14. és július 14. között tíz német városban - Hamburgban, Berlinben, Münchenben, Dortmundban, Kölnben, Stuttgartban, Düsseldorfban, Frankfurtban, Lipcsében és Gelsenkirchenben - rendezik, a döntőnek a berlini Olimpiai Stadion ad otthont.

vehir.hu
további cikkek
Török-magyar: Sallai és Dárdai Bence sem játszhat magyar labdarúgó-válogatott Török-magyar: Sallai és Dárdai Bence sem játszhat A magyar labdarúgó-válogatottnak sérülés miatt Sallai Rolandot és Dárdai Bencét is nélkülöznie kell csütörtökön Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája osztályozóján, melyen az élvonalbeli tagság lesz a tét. tegnap 19:59 Rossi: a magyar válogatott után nem leszek többé szövetségi kapitány magyar labdarúgó-válogatott Rossi: a magyar válogatott után nem leszek többé szövetségi kapitány A labdarúgó-válogatottat irányító Marco Rossi azt mondta, magyarországi szerepvállalása végeztével más országban nem fog szövetségi kapitányi munkát vállalni. tegnap 11:31 Az ezredik válogatott mérkőzésen a Nemzetek Ligája élvonalában maradás a tét sport Az ezredik válogatott mérkőzésen a Nemzetek Ligája élvonalában maradás a tét A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön a jubileumi, ezredik mérkőzését játssza, melyen a török csapat vendége lesz a Nemzetek Ligája osztályozóján. tegnap 11:24 Csányi Sándor: a válogatott jó úton jár ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres legyen magyar labdarúgó-válogatott Csányi Sándor: a válogatott jó úton jár ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres legyen A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a törökök elleni, története 1000. mérkőzésére készülő válogatott jó úton jár ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres legyen. 2025. március 18. 9:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.