Mivel Magyarországon a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat törvényi előírás, vagyis kötelező minden munkáltató, illetve munkavállaló számára, így kulcsszerep hárul az üzemorvosokra. A KSH adataiból viszont az derül ki, hogy a foglalkozás-egészségüggyel foglalkozó orvosok száma évről évre csökken.
Olyannyira, hogy az ezredfordulón még háromezer feletti volt az ilyen szakorvosok száma, a tavalyi évben viszont a számuk már alig érte el a kétezret. Mindeközben viszont az elvégzett alkalmassági vizsgálatok száma milliós nagyságrendeket öltött.
A kormány nemrégiben benyújtott törvénymódosítása miatt ugyan ez valószínűleg jelentősen vissza fog majd esni. Ennek ellenére üzemorvosként továbbra is jó elhelyezkedési lehetőségre lehet számítani. Ezt bizonyítja, hogy a Székesfehérvárállás egészségügy aloldalát megnyitva elsőként egy “Foglalkozás-egészségügyi szakorvos vagy szakorvos-jelöltnek állás Fejér vármegyében” című hirdetéssel találkozhatunk.
No, de mit is csinál pontosan egy üzemorvos?
Az elsődleges feladata az egészséges munkakörnyezet kialakítása és az egészségkárosodások megelőzése. Ebbe pedig beletartozik a munkahelyi megterhelés mértékének, típusának, és a munkakörnyezet kóros tényezőinek a felderítése, valamint folyamatos ellenőrzése. Abban az esetben pedig, ha valami probléma lépne fel, akkor meg kell keresnie azt a módszert, amivel a körülmények olyan szinten tarthatók, melyeken a dolgozók egészsége nem károsodik.
Emellett ellenőriznie kell a munkavállalók egészségét is. Erre szolgál a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat, amely során az orvos kikérdezi a pácienst a korábbi betegségeiről és a munkahelyi ártalmakról, majd fizikálisan is megvizsgálja, megméri a vérnyomását és megnézi a látását.
Abban az esetben pedig, ha szükséges hallás- és idegrendszeri vizsgálatot is végez, illetve a járványok tekintetében kiemelt munkaköröknél az 1 évnél nem régebbi tüdőszűrő leletet is elkéri.
Mit tegyünk, ha szimpatikusnak találjuk ezeket a feladatokat?
Mindenképpen szükségünk lesz egy ütős önéletrajzra, még akkor is, ha jelenleg Magyarországon lényegében úgy vadásszák az üzemorvosokat. A megírása során törekednünk kell a valódi szakember képének megformálására, hiszen az első benyomás a legfontosabb.
A “tapasztalat” résznél érdemes például mindegyik korábbi munkahelyünkön végzett, a pozíció szempontjából releváns feladatainkat részletesebben is ismertetni, hogy megmutathassuk a HR-esnek, miért mi vagyunk az ideális jelöltek erre a pozícióra.
Ami pedig a tanulmányokat illeti, mindig kezdjük a szak elnevezésével, alá kerüljön az iskola/intézmény neve vagy a kezdő és végzési dátum, illetve a város neve, ahol elvégeztük.
Ne felejtsük el megemlíteni a nyelvtudásunkat!
Minél több nyelvet beszélünk, annál nagyobb az esélyünk az állás megszerzésére, főleg a magánegészségügyben. Ezért a cikk befejezéseképpen mindenkit arra szeretnénk biztatni, hogy tüntesse fel az önéletrajzában a beszélt nyelveket és a nyelvtudás szintjét is.