Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új okosrendszer könnyíti meg a parkolást a belvárosban

2023. december 8. 21:50
Az új parkolási rendszer a VKSZ Zrt. beruházásában készült, amely lényegesen megkönnyíti az autósok mindennapjait, és egyben nagy lépés a környezetbarát közlekedés felé is. A városban kialakított rendszernek köszönhetően 19 helyszínen 47 kamera, két perces frissítési idővel ad pontos információkat a szabad parkolóhelyek számáról.
 

A fejlesztés előzményeihez 2017-ig kell visszanyúlni, ekkor fogadta el Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése a város fenntartható mobilitási tervét, amely sokkal komplexebben értelmezte a városi közlekedés helyzetét, mint a korábbi szemlélet. A kivitelezésre azonban várni kellett a covid-járvány miatt.

A pénteki sajtótájékoztatón a VKSZ Zrt. vezérigazgatója, dr. Temesvári Balázs beszélt az új stratégiáról, amelynek lényege, hogy a belvárosi közlekedés anomáliáit nem új parkolók létesítésével kell megszüntetni, hanem a már meglévők teljes kihasználásra kell törekedni. Ehhez emelni kell a szolgáltatás színvonalát.  A kivitelezés érdemi része 2021-ben indult, a pályázat előkészítésével, majd a VEB2023 Zrt. segítségével két lépcsőben – 60 és 290 millió forint támogatási keretösszegből – elindult az okoseszközök telepítése, amely a város új komplex parkolás-, forgalomirányítási és információs rendszerét alkotja.

dr. Domokos Endre és dr. Temesvári Balázsdr. Domokos Endre és dr. Temesvári Balázs

A 19 helyszínen integrált kamerarendszer valós időben figyeli a parkolóövezeteket illetve parkolóházakat, majd algoritmus segítségével kiszámolja, hogy hány szabad férőhely van ezeken a helyeken. A közlekedőket a város 28 helyszínén kihelyezett, összesen 59 darab digitális tábla kijelzője tájékoztatja ezekről az adatokról.

Az új rendszer nem csak dinamizálja a belvárosi közlekedést, de a későbbiekben egyetemi kutatások és fejlesztések hasznos kiindulópontja is lehet ez az adatbázis.

Az egyszerűbb és gyorsabb közlekedés mellett környezetvédelmi hatásai is vannak a fejlesztésnek, ugyanis a város forgalmának 15%-át korábban a parkolóhelyet kereső autók adták, amely nem csak lassította a forgalmat, de a károsanyag-kibocsátást is nagyban megnövelte.

A rendszer zöld aspektusairól dr. Domokos Endre, Pannon Egyetem, egyetemi docense, a Bio-, Környezet- és Vegyészmérnöki Kutató Fejlesztő Központ szervezeti egység vezetője adott tájékoztatást. Az utóbbi évben 36%-kal nőtt a gépjárműállomány a veszprémi lakosság körében, ez pedig országosan is kiemelkedő, ezzel párhuzamosan a város légszennyezettsége is egyre rosszabb. A rendszer ehhez is megoldást nyújt, hiszen minél hamarabb találunk parkolóhelyet, annál kevesebb időt töltünk közlekedéssel.

A parkolásirányítási rendszer mobil táblákat is tartalmaz, amelyeket nagyobb városi események során lehet alkalmazni. Egy nagyobb rendezvény miatt, a városba érkező idegenek átlagosan 11,6 percet töltenek parkolóhely kereséssel, ez az új fejlesztésnek köszönhetően 4,6 percre csökkenthető, így minden egyes parkolással 460 grammnyi széndioxiddal csökkentjük károsanyag-kibocsátásunkat.

Balogh Dóra
Domján Attila
további cikkek
Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. tegnap 12:35 Feltárul a rácsokon túli tabusított világ Life&Style Feltárul a rácsokon túli tabusított világ "Egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel.” Dosztojevszkij mondata egyszerre alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az indulatokat azoknál, akik a büntetés-végrehajtásban a társadalom jogos revansát látják a bűnözőkkel szemben, de ugyanúgy meg tudja világítani az emberarcúságot azokkal szemben, akik jogerős bírósági ítélettel a kezükben kényszerültek a börtönrácsok mögé. Nem véletlen, hogy ezzel az idézettel találkozik először az, aki az egykori veszprémi várbörtönbe belép. A történelmi falak még őrzik a tömlöcbe zárt betyárok utolsó sóhaját az akasztás előtt, ahogy a koncepciós perekben elítélt politikai foglyok imáit is és azt a szűnni nem akaró morajlást, ami a börtönök folyamatos ébrenlétére jellemző, miközben az idő mégis megmerevedik a raboknak, de ugyanúgy az őröknek is. A várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás nem egy középkori panoptikumot ígér. Nem is csupán egy történelmi utazást a sziklafalon kialakított legendás börtönben. Sokkal inkább egy morális tréning az ember lelkének. tegnap 12:27 TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Life&Style TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Az állami egészségügynek és a magánegészségügyi szektornak is ugyanaz a célja a nap végén: a betegek érdekeit a legjobban képviselni. Az ehhez vezető út viszont merőben különbözik, és amíg az állami szektorban sokszor csak egy TAJ-szám a páciens, addig a magánorvosi központok pont arra a bizalomra építkeznek, amire a legnagyobb szüksége van annak, aki valamiért orvoshoz fordul. Legalábbis a TritonLife Csoportnál így gondolkodnak, az eddigi eredményeik pedig úgy tűnik, hogy visszaigazolják ezt a stratégiát, ami még így is csak egy szelete annak a folyamatnak, ahogyan Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója építkezik, többek közt a veszprémi központjaiban. tegnap 12:19 Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője közélet Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban. tegnap 9:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.