Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C

A Fidesz frakcióvezetője Várpalotán / „Nekünk minden nap meg kell harcolnunk a választópolgárok bizalmáért”

2008. május 28. 22:08
Mondta dr. Navracsics Tibor Várpalotán a zsúfolásig megtelt Művelődési Ház nagytermében. Az est háziasszonyi és moderátori szerepét Talabér Márta a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke töltötte be. A frakcióvezető a városi Fidesz meghívásának tett eleget.

Talabér Márta köszöntőjében elmondta: minden bizonnyal most nem ülnénk itt, ha Magyarországon rendben mennének a dolgok, és nem egy gödör alján ücsörögnénk, katasztrofális gazdasági körülmények között. Majd felkérte a frakcióvezetőt, hogy az általa kidolgozott programot, az „Erős Magyarország”-ot ismertesse.

Hogyan tudunk kijutni ebből a gödörből? – tette fel a kérdést Navracsics Tibor, amikor hazánk a tavalyi évben mindössze 1.3%-os gazdasági emelkedést tudott produkálni, és az idei legoptimistább előrejelzések szerint is legfeljebb 1.8%-os gazdasági emelkedés várható. Hogyan történhetett meg mindez egy olyan országban, ahol 2002-ig a volt kommunista országok közül, hazánk éllovasnak számított. 2006-ban a világon nálunk volt a legnagyobb költségvetési hiány –béke időben- és csak Libanon előzött meg minket, de csak azért mert éppen háborúzott Izraellel. A munkanélküliség 8%-os, 2002-ben, amikor a Fidesz kormányozta az országot ez a szám 4-5% között mozgott. A Medgyessy-kormány először szétosztogatta a Fidesztől megörökölt javakat, leállították a Széchenyi-pályázatokat, az otthonteremtési lakástámogatást, a családi adórendszert, mindent, ami az ország gazdasági motorjának számított, ami stabil és hosszú távú munkahelyeket indukált. Majd Gyurcsányék teljesen eladósították az országot, minden egyes nap 6 milliárd forinttal emelkedik az állam adóssága, amit egyszer majd vissza kell fizetni – mondta a frakcióvezető Ilyen gazdasági közegben kíván a jelenlegi kormány 1.6 milliárd forintot elkölteni az „új tulajdonosi részvények” népszerűsítésére a kádkőgyártó, aki „hakniból” miniszterelnök. A legnagyobb probléma talán mégis az, hogy az MSZP 2006-ban saját választóit csapta be, hazudtak, ezért a szocialista politikusok mára teljesen hiteltelenné váltak nemcsak a baloldal, hanem az ország előtt is. Veress pénzügyminiszter nem volt hajlandó a nyilvánosság elé tárni az ország valós gazdasági helyzetét és tette mindezt azzal az indokkal, hogy nem akarja a választásokat befolyásolni.

Pedig, csak 1%-os gazdasági növekedés 100-120 milliárdos plusz bevételt jelent az államnak, amit a gazdasági növekedésre lehetne fordítani – emelte ki Navracsics Tibor. Majd folytatta: 1998 és 2002 között a Fidesz megalapozta a gazdasági növekedést, amit a későbbi kormánypárt megállított. 2008 tavaszán a választópolgárok elsősorban a politikai hazugságok ellen szavaztak, aminek az egyik következménye, hogy a koalíció felbomlott. A gyűlölet politikai és iparszerű használatáról beszélhetünk, ez figyelhető meg a folyamatokban, újból a Fideszt és Orbán Viktort támadja a baloldal. Ez valószínű annak tudható, hogy néha megkérdezzük, például: miért kerül a 4-es Metró beruházása 300 milliárd forinttal többe. Ugyanannak a gyűlöletkampánynak lehetünk a tanúi, mint 2006-ban. Gyurcsány Ferenc olyan, mint egy itt maradt vendég a nappaliban, akivel már senki sem akar beszélni, távozni sem akar a Gyurcsány-kormány kudarcot vallott.

Ezzel szemben a Fidesz, sikeres kormányzati politikát kíván, olyat, ahol a magyar emberek sikeresek és boldogok, van munkájuk, méltó emberi körülmények között élnek, biztos családi háttérrel, egymás iránt szolidárisak, stabil munkahellyel rendelkeznek az országban, ahol a gazdaság stabilan emelkedik. A Fidesz célja, hogy tisztességes munkával előbbre lehessen jutni, mind a tízmillió magyar ember sikeres legyen. Erről a választópolgárok fognak dönteni, remélem minél előbb – fűzte hozzá Navracsics Tibor frakcióvezető.

Azt est további részén a jelenlevők kérdéseire válaszolt a frakcióvezető. Majd a 77 éves Somlyai Sándor, péti lakos saját verseit-rajzait adta át.

Beke G. László
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.