Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lelki nass januárra

2024. január 12. 22:18
A természetben télen a sietségnek nincsen helye – és ez az emberi természettel is így van valójában. Nagy újrakezdések helyett éppen ezért az év elejét célszerűbb pihenéssel és feltöltődéssel tölteni, ami persze nem egyenlő azzal, hogy folyamatosan a négy fal között kellene gubbasztanunk. Érdemes ilyenkor is a társaságot keresni, kimozdulni, csak egy picit kényelmesebb tempóban, és olyan programokat találni, amelyekkel a lemerült lelki akkumulátort is feltölthetjük.

Mutatok ehhez pár ötletet.

Agóra Filmklub: Harold Fry valószínűtlen utazása
2024. január 22. 18:00

Ha már újév, meg sorsfordító elhatározások, rögtön itt egy igazán kedves és elgondolkodtató film mulasztásokról, lehetőségekről, megbánásról és a saját történetünkkel való megbékélésről. Harold Fry átlagos nyugdíjas egy angol kisvárosban átlagos élettel: soha semmi rendkívülit nem tett, és nem is igazán tervezi, hogy ezen változtatna. Egy nap azonban levelet kap egy régi ismerősétől a hospice-ból, ami arra sarkallja, hogy mindent otthagyjon és vitorláscipőben meg egy könnyű kabátban majd 900 kilométeres zarándoklatra induljon a hospice otthonig, csupán abban a reményben, hogy ezzel életben tartja rákbeteg barátját. Közben szenzációvá válik, követőkre lel és végre számot vet életével is. Harold Fry története egy évtizeddel ezelőtt regény formájában jelent meg és adott egy kezdő lökést mindazoknak, akik úgy érezték, ideje többet foglalkozniuk saját fájdalmaimmal és reményeikkel, most pedig mozivásznon teszi ugyanezt.

Élményfestés szürke hétköznapok kiszínesítésére

A rajzolás az egyik legősibb önkifejezési formánk, ami ráadásul kifejezetten gyógyhatású is tud lenni az agy számára. Rengeteg inger ér bennünket, a legtöbben érezzük, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben kütyü és képernyőfüggők vagyunk, aminek bizony megvannak a mellékhatásai: nyúzottság, dekoncentráltság, alvási nehézségek, túlpörgöttség. Az olyan analóg technikák viszont, mint a rajzolás vagy a festés, meditatív jellegüknél fogva képesek lelassítani és detoxikálni az agyunkat. Rajzolni viszont nem mindenki tud (bár nem is feltétlenül ez a lényeg), és bár az élményfestés elsőre még kacifántosabb dolognak hangzik, az oktatók folyamatos instrukciói mellett a kétbalkezesek is képesek összehozni szép alkotásokat – csak hogy a sikerélmény iránti éhségünket is kipipálhassuk. Az Artist for a Day stúdiójában könnyebb és nehezebb képek közül is válogathatunk, ha pedig barátokkal együtt megyünk, még remek csapatépítőben is lehet részünk.

Fotó: Dushawn Jovic on UnsplashFotó: Dushawn Jovic on Unsplash

Légvárvilág Veszprémben: egész napos játszóház gyerekeknek
2024. január 21. 9:00-18:30 Március 15. utcai sportcsarnok

Bár nincs gyerekem, sejtem, hogy a kicsik lefoglalása télen olykor sokkal nehezebb, mint nyáron: amíg van hó, adott a szánkózás meg a hógolyózás, de ha nincs, ráadásul még mínuszok is röpködnek, nagy kihívás lehet olyan szórakoztató tevékenységet találni, ami lefoglalja őket és nem csinál belőlük kütyüzombit. Jó hír, hogy január végén Veszprémbe érkezik a Légvárvilág Játszóház: a Március 15. utcai sportcsarnokban 1000 négyzetméteren számos légvár, óriáscsúszda, csúszdás ugráló és miniknek szóló gyereksarok is várja a családokat, emellett akadálypályás csúszda, lufihajtogatás, kézműves foglalkozások és óriás focipálya is lesz.

Fotó: Légvárvilág Játszóház FacebookFotó: Légvárvilág Játszóház Facebook

Swing tánckurzus az ActiCity-ben
2024. január 27. 9:30-13:00

Február a farsangi bálok és bulik időszaka, és ha szeretnénk felkészülni rá, vagy egyszerűen csak megmagyarázhatatlan nosztalgiát érzünk a 20. századi Amerika és minden vágyunk egyszer egy füstös jazz klubban ropni, akkor íme a lehetőség hozzá: az Alba Jazz Fanatics Swing Club a hónap utolsó hétvégéjén Veszprémbe érkezik, hogy bevezessenek bennünket ebbe a világba. Bokor Attila koreográfus táncművész és Zsár Melinda színházi táncos vezetésével háromszor 60 percben a solo jazz, valamint a lindy hop és a lindy charleston alapjait sajátíthatják el azok a táncoslábúak, akik már minimum egy éves tánctanfolyami tapasztalattal rendelkeznek bármilyen műfajban. Részletek és jelentkezés itt.

Nyitókép: Swing kids (1993)

Bertalan Melinda
további cikkek
Theodórosz Terzopulosz fogalmazta meg 2025-ben a színházi világnap üzenetét kultúra Theodórosz Terzopulosz fogalmazta meg 2025-ben a színházi világnap üzenetét Március 27-én ünnepeljük a színházak világnapját. Ebből az alkalomból a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben felkér egy-egy alkotót, hogy fogalmazza meg aktuális üzenetét a színházi világnak, amit aztán a mai napon világszerte felolvasnak az esti előadások előtt. Az idén Theodórosz Terzopulosz görög színházigazgató, tanár, író, az Attis Színházi Társulat alapítója és művészeti vezetője, a Színházi Olimpia ihletője és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke írt előszót az előadásokhoz – szövegét teljes terjedelmében közöljük.  tegnap 9:41 Erdős Kamillról, a legendás cigánykutatóról nyílt kiállítás a Lovassyban kultúra Erdős Kamillról, a legendás cigánykutatóról nyílt kiállítás a Lovassyban Hétfő délután nyílt meg a tárlat a Lovassy László Gimnáziumban. A vándorkiállítás a Néprajzi Múzeum gondozásában, a Nemzeti Művelődési Intézet keretében működő Petőfi Kulturális Programnak köszönhetően érkezett Veszprémbe. 2025. március 26. 13:38 Hobo és Geszti Péter születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye programjában Művészetek Völgye Hobo és Geszti Péter születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye programjában Hobo és Geszti Péter kerek évfordulós születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye idei kínálatában. A Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden július 18. és 27. között megrendezendő fesztiválon a látogatók számos koncert, színházi előadás és cirkuszi program közül válogathatnak – közölték a szervezők. 2025. március 25. 9:55 35 éves a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió kultúra 35 éves a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió A Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió 35. születésnapját ünnepli a 2024/25-ös tanévben. Az évad a jubileumi rendezvényekről szól. 2025. március 25. 8:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.