Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A legaranyosabb olimpia a legapróbbaknak

2024. január 19. 14:44
1O4A0973
1O4A0973
1O4A0973
Péntek délelőtt egy igazán izgalmas eseményen, az idén kilencedik alkalommal megrendezett Oviolimpián csaptak össze a város kis óvodásai a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola szervezésében. Az eseményre összesen tíz óvoda nevezett be, és a résztvevők különböző ügyességi feladatokon mérhették össze tudásukat és képességeiket.

 

Porga Gyula polgármester köszöntötte elsőként a kis versenyzőket, aki elmondta, hogy az ilyen rendezvények nemcsak az összetartozás érzését erősítik, hanem hozzájárulnak a gyerekek személyiségfejlődéséhez és szociális készségeik fejlesztéséhez is. Kiemelte: fontos, hogy a kicsik már ebben a korai életszakaszban is megtapasztalhatják a csapatmunka örömét és gyakorolhatják az egymás iránti tiszteletet az ehhez hasonló sportélményeken keresztül.

Németh Attila, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atltétika Club (VEDAC) ügyvezetője igazgatója és a szervező Báthory iskola igazgatója, Pohl Brigitta is örömét fejezte ki, hogy ilyen sok óvoda képviseltette magát az oviolimpián, illetve elmondták, hogy a verseny nem csak a gyerekeknek szól, hanem az óvodák közötti kapcsolatok erősítésére is kiváló alkalmat teremt.

A hivatalos olimpiához hasonlóan az óvodák különböző színekben, egy zenés megnyitó keretében vonultak fel a szurkolók és a pedagógusok előtt, végig olyan fegyelmezetten, akárcsak az igazi élsportolók. Az Acro Dance Sporttánc Egyesület rövid táncbemutatója után pedig kezdetét is vették a játékok.

A verseny izgalmasan alakult, és a gyerekek kitörő lelkesedése egy pillanatra sem lankadt az egész rendezvény alatt. A díjátadó ceremóniát követően a résztvevők közül mindenki apró ajándékokkal távozhatott, köszönettel az EcoFamilynek, a rendezvény egyik fő támogatójának.

Az esemény egyértelműen pozitív élményeket nyújtott mind a kis ovisoknak, mind az óvodai dolgozóknak, és remélhetőleg az ehhez hasonló kezdeményezések a továbbiakban is erősítik a város óvodai közösségeit. A kilencedik Oviolimpia résztvevői minden bizonnyal sokáig emlékezni fognak erre az örömteli élményre.

A IX. Oviolimpia végeredménye:

1. Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda
2. Veszprémi Vadvirág Körzeti Óvoda
3. Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda Nárcisz Tagóvoda

4. Veszprémi Ringató Körzeti Óvoda Erdei Tagóvoda
5. Veszprémi Ringató Körzeti Óvoda 
6. Veszprémi Bóbita Körzeti Óvoda
7. Veszprémi Ringató Körzeti Óvoda Kuckó Tagóvoda
8. Veszprémi Bóbita Körzeti Óvoda Hársfa Tagóvodája
9. Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda
10. Veszprémi Kastélykert Körzeti Óvoda Ficánka Tagóvodája

A lelkes résztvevőkről a galériában több izgalmas és örömteli pillanatot is megörökítettünk:

Galéria
IX. Báthory OviOlimpia
1O4A1236
1O4A1236
1O4A1236
IMG_6403
IMG_6403
IMG_6403
Balogh Dóra
szalai csaba
szalai csaba
szalai csaba
Szalai Csaba
további cikkek
ENC_8606
ENC_8606
ENC_8606
A Pannon Egyetem az ország legjobb hallgatóbarát intézményei között Hallgatóbarát szolgáltatások kategóriában jutott be a három legjobb jelölt közé a Pannon Egyetem az Év Egyeteme 2025 gálán, amelyet első alkalommal rendeztek meg Budapesten csütörtök este. A díjátadón a legkiválóbb magyar felsőoktatási intézményeket ünnepelték – a gála nyolc kategóriájában összesen 25 jelölés született, amelyeken 14 egyetem versengett a címekért. ma 10:55
floh-keitgen-aFUHu9WNO3Q-unsplash
floh-keitgen-aFUHu9WNO3Q-unsplash
floh-keitgen-aFUHu9WNO3Q-unsplash
Júliusig kell várni a mézédes magyar görögdinnyére A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz miatt júliusig kell várni a mézédes magyar görögdinnyére, a termés várhatóan meghaladja majd a tavalyit - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete (MDE), valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) pénteken. ma 9:00
E98A5588
E98A5588
E98A5588
Nőtt a regisztrált bűncselekmények száma, csökkent a látencia A Veszprémi Rendőrkapitányság éves beszámolója jelentette a májusi közgyűlés fő témáját csütörtökön. tegnap 15:43
img_7242-masolat
img_7242-masolat
img_7242-masolat
Dr. Birkner Zoltán a Magyar Innovációs Szövetség új társelnöke A Magyar Innovációs Szövetség május 21-én, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tartotta meg 36. közgyűlését. tegnap 9:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.