Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Idén 10 milliárd forint értékben írnak ki pályázatokat a Magyar falu programban

2024. január 25. 18:01 // Forrás: MTI
Idén még legalább két, egyenkénkt 5 milliárd forint keretösszegű pályázat kiírása várható a Magyar falu programban - közölte Gyopáros Alpár kormánybiztos csütörtökön.

 A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta: várhatóan március végén hirdetik ki annak a 10 milliárd forintos keretösszegű, most lejárt határidejű pályázatnak az eredményét, amelynek keretében önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítására, falu- és tanyabuszok, kommunális, orvosi, iskolai, óvodai, illetve a polgármesteri hivatal működéséhez szükséges eszközök beszerzésére lehetett pályázni.  Gyopáros Alpár kitért arra, hogy, az eddigi évekhez hasonlóan idén is terveznek új támogatási célterületet, a falusi polgármesterek javaslatai alapján.

Magyarországon körülbelül 3 millió ember él 5 ezer fő alatti településen. Őket érinti az intenzív fejlesztési program - mondta. A fejlesztésekről szólva közölte: azok gyakorlatilag mindent érintenek, ami a falu életéhez kapcsolódik, a többi között az önkormányzati szolgáltatásokat, az egyházakat, a civil szervezeteket, a vállalkozásokat, de a közlekedést is.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a kormány alapelve, hogy a Magyar falu programnak a 2018-as indulása óta alulról és felülről egyaránt építkezőnek kell lennie, "semmiképpen sem olyan programnak, amelyben egy budapesti kormánytisztviselő egy budapesti állami hivatalban egy íróasztal mögött mondja meg, hogy mire van szükségük a falvaknak; mondják meg ezt maguk a falvak".

vehir.hu
további cikkek
Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén közélet Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén Hét Veszprém vármegyei diák jutott be a Szakma Sztár Fesztivál országos verseny budapesti döntőjébe, ahol szép eredményeket értek el. tegnap 21:39 Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt közélet Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   tegnap 15:26 Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét közélet Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján. tegnap 15:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.