Freddie különleges szenvedélynek él: lepkéket gyűjt. Elfogja, megöli és kitűzi őket, gyönyörködik bennük. Lottónyereményének hála azonban szenvedélye új szintre léphet. Gyűjteménye egy újabb példánnyal gazdagodik; a legeslegszebbel, amit Freddie valaha láthatott: Mirandával, a húszéves művésznövendékkel. Az előadás rendezőjével, Lenchés Mártonnal, valamint a két színésszel, Kárpáti Barbarával és Szelle Dáviddal beszélgettünk.
Mi volt az első benyomásotok, amikor megtudtátok, hogy ezt a rendkívül bizarr thrillert tűzte műsorra a színház?
Lenchés Márton: Egyrészt, nagyon örültem, amikor Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója felkért, hogy rendezzem meg az előadást, nagy megtiszteltetés, hogy rám gondolt. Ismertem a darab történetét, és tudtam azt is, hogy a budapesti Centrál Színházas bemutató kultikus előadás lett. Ez persze valahol teher is, hiszen, ha mostanság valaki megkérdezi tőlem, min dolgozom, rendre azt a mondatot kapom meg, miután válaszolok: „Az egy nagyon jó előadás volt a Centrálban”. Egyébként Horgas Ádám szövegkönyvével dolgozunk, ő adaptálta a történetet színpadra. Nyugodtan mondhatom, Ádám egy rendkívül jól dramatizált változatot készített, már olvasás közben láttam, hogy remekül fog működni a színpadon. Feszült és abszurd helyzet. A férfi főhős Freddie elrabolja Mirandát, de csupán azt szeretné, hogy megismerhesse a lányt. Többször mondja neki, hogy nem fogja bántani. A thriller végül egy abszurd szerelmi történetté lesz, erősen megjelenik a férfi-nő kapcsolat dinamikája.
Kárpáti Barbara: Amikor megtudtam, hogy Marci rendezi az előadást, s hogy Szelle Dávid lesz a partnerem, jó érzés töltött el, hiszen mi már dolgoztunk így hármasban. Nem volt kétségem afelől, hogy remek próbafolyamat lesz. Illetve muszáj kiemelnem, hogy egészen eddig még nem játszottunk ilyen műfajt. Hátborzongató történet, amelyben könnyű átérezni gyakorlatilag mindkét főhős helyzetét, szenvedését. Freddie-t tehát legalább annyira szánnivaló, mint Miranda, akit fogva tart. Elfogadni nem lehet Freddie viselkedését, de megérteni igen.
Szelle Dávid: Valóban, fontos láttatni, hogy a férfi nem eleve gonosz, nem eleve rossz, rengeteg jó tulajdonságával lehet azonosulni. Az ilyen jellegű daraboknál nem az a cél, hogy egy tetőtől talpig gonosz valakit bemutassunk, aki csak rossz tud lenni. Épp attól lesz tragikus, hogy közben az emberi oldala is erősen megmutatkozik. Egy majdnemhogy hétköznapi srácot látunk a múltbéli traumáival, aki nem tudod hová nyúlni a konfliktuskezelés során. Aztán szépen eszkalálódik benne minden…
Fotó: Estók Előd
Milyen szempontból lehet azonosulni Freddievel?
Szelle Dávid: Például elmondja, hogy gyerekkora óta magányos. Nem érintették meg a szülei, nem kapott szeretetet, ölelést, törődést. És Freddie nem akar mást, csak megismerkedni a lánnyal. Magam is hangsúlyozom, hogy bántani nem akarja.
Lenchés Márton: Miközben sejthető a vége, mégsem teljesen nyilvánvaló. A történetben végig egyfajta kettőség mutatkozik meg, kérdés, hogy elkerülhető-e a tragikus végkimenetel, illetve, hogy miként lehet a történetet lezárni. Az utolsó pillanatig nem egyértelmű. Esendő szerelmes férfit ábrázolunk, akinek nincsenek eszközei a szerelem kiépítéséhez. Pontosabban vannak, de csak rossz eszközei.
Fotó: Estók Előd
Szelle Dávid: A történetvezetés valóban nem teszi egyértelművé, hogy pontosan hová fut ki a dolog, mégis, teljesen indokolt, ahogy végül zárul. A nézők – ahogy mi játszók is – felülnek egy hullámvasútra, és csak az utolsó utáni pillanatban dől el, hol van a leszállás… Aki esetleg olvasta a regényt, jó ha tudja, hogy itt nincs ketté szedve a két narratíva, hanem lineárisan halad a történet.
Lenchés Márton: A darab egy felvonás, így nem törjük meg azt a feszültséget, amit teremt. Erősebb lenne kis térben, de nagyszínpadon is remekül fog működni.
Említettétek, hogy még nem volt lehetőségetek thrillerben játszani. Milyen jellegű kihívás Freddie és Miranda szerepe?
Kárpáti Barbara: Nyugodtan mondhatom, nagy. Az idei évadunk tele van ősbemutatókkal, valamennyiben a mozgáson van a hangsúly, és rendkívül jóleső kihívás a mostani. Színészileg mindkettőnknek jókor jött a szerep, más ez a munkaszag, mint a többi előadásnál. Szeretjük szétmarcangolni a lelket, itt pedig bőven van rá lehetőség. Jól esik gondolkodni, ízlelgetni a történetet, egyfolytában azon jár az agyam, hogy megtaláljam Miranda legmélyebb énjét.
Szelle Dávid: Az is kihívás, hogy most nem lesz körülöttünk húsz másik színész. Nyilván nehezebb egy kétfős előadással fenntartani a figyelmet, ez színészileg megterhelő, ugyanakkor izgalmas feladat. Folyamatos az egymáson való fókusz, nem lehet semmit rutinból megoldani, hanem maximálisan jelen kell lenni a folyamatban, hogy eljuthassunk az egyik pontból a másikba. Nem a műfajt kell eljátszanunk, hanem a karaktereket és a helyzeteket. Marci sokszor visszafog, hogy amikor agresszívnak kell lennem, nem biztos, hogy egyedül a kiabálás az eszköz. A Freddiehez hasonló karaktereknél épp az a passzívivitás, a csend, a higgadtság tud félelmetes lenni, ami aztán adott ponton felszakad.
Kárpáti Barbara: Egyértelmű, hogy ez nem átlagos szerelmi történet, hanem egy elrablás sztorija, nem hétköznapi helyzet. Az elrabolt félnek fel kell nőnie fejben, lélekben, érzelmileg, mindenhogyan. Végül ő is rossz eszközökhöz nyúl, de az majd az előadásban kiderül, hogy miért.
Lenchés Márton: Az előadás, a téma súlyossága miatt tizennégy karikás, azonban ez ne ijesszen el senkit. Egy izgalmas thrillerről beszélünk, ami lehetőséget ad arra, hogy komolyabb lelki kérdésekkel is foglalkozzunk benne. Mindenkinek bátran ajánlom, az előadás egyszerre lesz szórakoztató és elgondolkodtató.
