Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új, lendületes, fiatal vezetőre van szükség

2010. július 1. 5:00
Gerstmár Ferenc - drasztikusan nőtt a város adósságállománya, miközben Veszprém unalmas, szürke kisvárossá sorvadt.

A civil szervezetek tagjaiból politikai erővé kovácsolódott Lehet Más a Politika veszprémi szóvivőjét, Gerstmár Ferencet kértük meg, mondja el a véleményét az őszi választásokon eddig induló polgármester-jelöltekről valamint az esélyekről.

- Porga Gyula tisztességes, jó szándékú politikus ezért bízom benne, hogy a választási küzdelem a fair play szellemében zajlik majd. Ugyanakkor jelölése szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amelyben a Fidesz csak arra törekszik, hogy minden posztra megbízható, a végsőkig lojális embert állítson – fogalmazza meg véleményét a Fidesz jelöltjéről.

- E mögött az a politikai filozófia sejlik fel, amelyik az önkormányzatokat a kormányzati szándékok végrehajtó egységeként fogja fel, szemben a Lehet Más a Politika elképzeléseivel. Mi az önkormányzatokra, mint a szabadság kis köreire, autonóm döntéshozó testületekre tekintünk.

- Az elmúlt négy évben drasztikusan – körülbelül négyszeresére – nőtt a város adósságállománya, s közben Veszprém egy unalmas, szürke kisvárossá sorvadt – emeli ki Debreczenyi János polgármesterségének legsúlyosabb problémáját. - A polgármester munkájából hiányzott a kreativitás, és a problémamegoldó gondolkodás. Arról, hogy Debreczenyi János nem indul független jelöltként mindent elmond ezen döntés bejelentésének módja. Tudomásom szerint az információt egy közös beszélgetés után nem az érintett, hanem Navracsics Tibor hozta nyilvánosságra.

- Örvendetes, hogy vannak a városban civil kezdeményezések. A Lokálpatrióták színesítik a választási kínálatot. Ez az állampolgári részvétel szempontjából is üdvözlendő – tér át a másik hivatalos jelöltre. - Molnár Ernő polgármester jelölt alkalmasságával kapcsolatban azonban komoly kétségek merülnek fel. Veszprémnek egy lendületes, fiatal új vezetőre van szüksége.

- Az LMP mind a 12 veszprémi körzetben jelöltet kíván állítani. A megyei szervezet július 15-ig dönt a személyekről. Eddig a határidőig döntünk arról is, hogy indítunk-e polgármester-jelöltet – nyilatkozik a saját terveikről a szóvivő, majd a többi politikai erő jelöltjeire kérdezek rá. - A jelölés minden szervezet saját ügye. Ezzel kapcsolatosan nem bocsátkozom találgatásba.

- A Fidesz-KDNP a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény módosításával a kevesebb képviselet, a kisebb részvétel mellett tette le a voksát. Minimálisra szeretnék csökkenteni a demokratikus ellenőrzést az önkormányzatokban. A Lehet Más a Politika Veszprémben az országgyűlési választásokon a harmadik legerősebb párt lett. Ezt a pozíciót szeretnénk erősíteni annak érdekében, hogy a városi közgyűlésben képviselhessük a fenntarthatóság, az igazságosság és a részvétel értékeit. Zöldebb, vidámabb, élhetőbb várost képzelünk el. Ha sikerül elhitetni a veszprémiekkel, hogy lehet más a város, meglepetést is okozhatunk – mondja el végül Gerstmár Ferenc.

Tiger Szabolcs

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.