Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Megvan, hogy kik lesznek Putyin ellenfelei az orosz elnökválasztáson

2024. február 12. 13:28
Összesen négy jelölt neve lesz ott a szavazólapon március 17-én Oroszországban, köztük a jelenlegi elnöké, Vlagyimir Putyiné.

A Magyar Nemzet az orosz Központi Választási Bizottságra hivatkozva írta, hogy véglegesnek tekinthető, hogy kik indulnak az oroszországi elnökválasztáson, amit március 17-én tartanak.

A jelenlegi elnök, Vlagyimir Putyin mellett Vlagyiszlav Davankov, a Duma (az orosz parlament) elnökhelyettese, az Új Emberek párt színeiben, Leonyid Szluckij, a nacionalista LDPR párt vezetője, illetve Nyikolaj Haritonov, a Duma távol-keleti és sarkvidéki régiók fejlesztéséért felelős bizottságának vezetője, a Kommunista Párt logója alatt lesznek még ott a politikai megmérettetésen.

Az orosz törvények szerint, ha egy jelölt sem kapja meg a szavazatok több, mint felét – amire kevés esély mutatkozik – akkor egy hét múlva tartanak egy második fordulót is.

Oroszország történelmében ez lesz a nyolcadik elnökválasztás. Eddig hárman tölthették be ezt a pozíciót, 1991-1999 között Borisz Jelcin, 1999-2008 között Vlagyimir Putyin, 2008-2012 között Dmitrij Medvegyev, 2012-től a mai napig pedig ugyancsak Putyin.

Az orosz elnökválasztás idejére már Magyarországnak is lesz új köztársasági elnöke, hiszen az alaptörvény értelmében Novák Katalin szombati lemondása után harminc napja van az országgyűlésnek megválasztani az új államfőt.

vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.