Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 18. Erik
Veszprém
14°C
2024. május 18. Erik
Veszprém
14°C

Sikeres évet zárt a Fegyveres Erők Nyugdíjas Klub

2024. február 15. 22:08
Szerda délután az Agórában tartotta közgyűlését a Fegyveres Erők Nyugdíjas Klub, ahol polgármesteri elismerő oklevelek átadására is sor került.

A 2023-as év rendkívül sikeresen zárult a klub számára, számos elismerést zsebeltek be tagjai, sok versenyen szerepeltek, szép eredményekkel. Új tagokkal is bővült a klub, és sajnos tavaly is volt hét ember, akiket örökre elveszítettek.

A klub vezetésének részéről Szolnoki János nyugalmazott ezredes arra hívta fel a figyelmet, hogy a csapat koncentráljon a pozitív történésekre, például arra, hogy sok új taggal bővül a klub.

Mosonyi János és Tóth Lajosné elismerésben részesültek, nekik Porga Gyula polgármester adta át az okleveleket. Porga gratulált elsősorban a klubnak, majd hozzátette, ne csupán a 2023-as évre legyenek büszkék, hanem arra is, hogy ötvenhárom éves a klub. Ezzel egyébként Veszprém város legidősebb klubjának mondhatják magukat, sőt, a legnagyobb létszámúnak is.

Porga folytatta: a nyugdíjas klub – ahogy a város – sosem öregszik. A polgármester rámutatott: rendkívül fontos, hogy Veszprémet erősítsék a jó közösségek, pont úgy, mint a Fegyveres Erők Nyugdíjas Klub is, ahol az emberek figyelnek egymásra, és nem utolsó sorban számíthatnak is egymásra. Baj esetén van kihez fordulni, van kihez szólni. Erről szól a közösség: észreveszik, ha baj van, és segítséget nyújtanak.

A polgármester hozzátette: példa értékű a klub teljesítménye, amely erősíti a város egységét, s külön kiemelendő, hogy a 2023-as évben, amikor a város Európa Kulturális Fővárosa volt, részt vettek annak sikerében, feladataiban.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember Egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember. tegnap 14:20 Navracsics Tibor a közigazgatás várható fejlesztéseiről beszélt Veszprémben Navracsics Tibor a közigazgatás várható fejlesztéseiről beszélt Veszprémben A magyar kormány célja az, hogy 2030-ra az Európai Unió egyik legélhetőbb országává váljon, ebben pedig a területfejlesztési politikának, valamint az ettől elválaszthatatlan közigazgatási rendszernek kiemelt szerepe van. Mindezt Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter mondta csütörtökön Veszprémben a VEAB szakmai konferenciáján, ahol az is kiderült a miniszter előadásából, hogy milyen újítások várhatók még a kormányablakoknál. tegnap 17:01 Nemzetközi szakértő a Vehírnek: a legfontosabb kérdés, hogy bosszúra, vagy nyugalomra törekszik-e Fico, ha felépül? Nemzetközi szakértő a Vehírnek: a legfontosabb kérdés, hogy bosszúra, vagy nyugalomra törekszik-e Fico, ha felépül? A Robert Fico elleni fegyveres merénylet túlmutat azon, mint hogy egy hetvenegyéves, vitatott politikai hátterű aktivista egyedül rálőtt a politikusra. A szlovák társadalom valahogy eljutott addig az állapotig, hogy az emberekben dúló feszültség a tettek mezejére lépett és gyilkossági kísérletig fajult. Mik voltak azok a politikai események, amik lavinaszerűen elvezettek eddig? Milyen hatása lesz a szlovák és azon túl az európai politikára egyaránt a május 15-ei eseménynek? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Krajcsír Lukács, nemzetközi kapcsolatok elemzővel, a Pannon Egyetem egykori hallgatójának segítségével. tegnap 11:32 Japán-magyar talajgyakorlatok Japán-magyar talajgyakorlatok Négy művész – két magyar és két japán – kerámiáiból nyílt kiállítás csütörtökön a Dubniczay-palota tetőterében. A kiállított darabokat a munkafolyamat teszi még izgalmasabbá. 2024. május 16. 22:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.