Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Idén is Budapest és Pannonhalma között teker a V4 kerékpárverseny mezőnye

2024. február 27. 13:23 // Forrás: MTI
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Budapest és Pannonhalma között rendezik a V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny magyarországi szakaszát, amely Veszprém vármegyét is érinti.

A viadal honlapja kedden kiemelte: a Visegrádi Csoport tagországainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) közös viadala július 6-án Magyarországon indul, majd másnap Szlovákiában folytatódik, míg a lengyel, valamint a záró, cseh futamra július 20-án és 21-én kerül majd sor.

A 2013-ban lengyel kezdeményezésre életre hívott V4-re első alkalommal még egy több mint 500 kilométeres versenyként került sor a tagországok területén, azóta azonban már a sorozat részeként mind a négy ország évente egy-egy, a nemzetközi szövetség (UCI) 1.2-es besorolású egynapos versenyt rendez, amely amellett, hogy olimpiai és világbajnoki kvalifikációs pontok szerzésére ad lehetőséget, a hazai élmezőny számára is kiemelt versenyzési lehetőséget biztosít.

Fotó: v4kerekparverseny.hu (archív)Fotó: v4kerekparverseny.hu (archív)

A magyarországi megmérettetésen idén is Budapesten rajtol el a nemzetközi mezőny, majd bő 138 kilométer megtétele után többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény és Ravazd érintését követően érkezik meg Pannonhalmára, ahol a versenyzőknek ezúttal is kétszer kell megküzdeniük az apátsághoz vezető, néhol 15 százalékos meredekségű emelkedővel.

További részletek ITT

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.