Már második alkalommal rendezték meg a Summer School elnevezésű workshopot Veszprémben, mely a fenntartható fejlődés és a környezet védelmének kérdéseit járta körbe, mérnökök cseréltek tapasztalatot a témában. Fő témái a folyamatintenzitás, folyamatoptimalizálás és régiós folyamatadaptálás voltak.
A negatív környezeti hatások már érzékelhetők, sok minden múlik a fiatalokon. A szemléletük alakítása szempontjából fontos a nyári kurzus, hiszen a jövő mérnökei, tanárai és menedzserei vettek részt az előadásokon és gyakorlati megbeszéléseken. – mondta dr. Jiří Klemeš, a kar több nemzetközi projektjét vezető professzor. Hangsúlyozta, hogy a nyári egyetem Veszprémnek is hasznos, az előadók és PhD hallgatók hírét viszik az itteni magas szintű kutatásoknak és fejlesztéseknek.
Nemzetközi hírű neves szakemberek tartottak előadásokat, a téma húsz szakértője osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. Főként a szomszédos országok diákjai látogattak el a programra, mely elméleti és gyakorlati ismereteket egyaránt közvetített számukra.
A kéthetes rendezvény nemzetköziségét igazolja, hogy 11 országból érkeztek szakemberek, a magyarok mellett, görög, osztrák, szlovák, szlovén, angol, román, cseh, amerikai, finn, ukrán előadók és érdeklődők vettek részt a workshopon. A résztvevőkkel több projekten dolgoznak együtt a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának nemzetközi szinten elismert professzorai, közös kutatásaik, fejlesztéseik vannak.