Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A ,,piros iskola” 45 éve

2024. március 13. 21:37
A veszprémi „piros iskola” – vagyis a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola – 45 évének történetét foglalta össze az iskola egykori diákja és jelenlegi tanára, Rybár Olivér egy kötetben, amelyet szerda délelőtt mutattak be az iskola falai között.
 

Egy hasonló kötet ötlete már 2018-ban, az iskola 40. fennállását ünnepelve többekben felmerült, de végül 2022-ben kezdett el Olivér anyagot gyűjteni a most bemutatott könyvhöz. Végül olyan iskolatörténeti mű született, amely átfogó képet ad az iskola múltjáról és egy valódi, nosztalgikus élményt nyújt olvasóinak.

Barták Péterné Marica és Rybár OlivérBarták Péterné Marica és Rybár Olivér

A jeles eseményt Ovádi Péter országgyűlési képviselő és kormánybiztos nyitotta meg, aki elmondta: a megjelent kötet kiemelten fontos, mert nemcsak történelmi értékkel bír, de segít az ott tanulók és dolgozók közötti kapcsolatok megerősítésében, valamint lehetőséget nyújt személyes emlékek és élmények megőrzésére. A kormánybiztosnak is több személyes élménye fűződik az iskolához, „dózsásként” részese volt az iskolák közötti sporteseményeknek, de elmondása szerint:

,,a Báthoryba, ahogy egy igazi sportiskolához illik, nem győzni jártunk.”

Ovádi PéterOvádi Péter

Ovádi Péter szerint egy ilyen könyv inspirációt adhat a jelenlegi iskolai közösségnek, és hozzájárulhat a helyi kulturális és oktatási örökség megőrzéséhez.

,,Az iskola olyan proaktív és innovatív intézmény, amely 45 éve - köszönhetően nagyszerű pedagógusainak - kiemelten fontos és szerves része a város életének. Rybár Olivér pedig tökéletesen foglalta össze ezt a nagyszerű időszakot, amelyre egész Veszprém méltán büszke lehet, ahogy az iskola névadójára Báthory István, erdélyi fejedelemre is Magyarország.”

Brányi Mária és Ovádi PéterBrányi Mária és Ovádi Péter

A kormánybiztos szavait követően Brányi Mária alpolgármester osztotta meg a gondolatait, aki elmondta: a városrész fejlődéséhez az iskola nagymértékben hozzájárult. A Báthoryba nemcsak azok a diákok iratkoznak be, akik körzetileg is az intézményhez tartoznak, hanem sokan vágynak ide a speciális képzések, vagy a rangos nevelői gárda munkája miatt. Az alpolgármester szerint az „örökös boldog iskola” kifejezés, amely a kötetben is megtalálható, tökéletesen mutatja be az iskola ars poeticáját, és ennél jobb üzenete nem is lehetne egy oktatási intézménynek.

A kötet bemutatását megelőzően Stigelmaier Józsefné, a körzet önkormányzati képviselője Rybár Olivér munkásságát méltatta, aki fiatal kora ellenére is komoly eredményeket ért már el, és akinek 2023-ban Veszprém önkormányzata a város kulturális életében végzett példaértékű munkája, kimagasló értékfeltáró és értékmegőrző tevékenysége elismeréseként Cholnoky-emlékdíjat adományozott.

A kötet szerkesztője pedagógus munkája mellett kutatásaiban is kimagasló eredményeket ért el, ,,A veszprémi Báthory iskola története” pedig ennek a munkásságnak tökéletes jelképe, amely nemcsak az iskola életének aktív résztvevői számára fontos mű, hanem azoknak is, akik érdeklődnek a város történelme és kulturális értékei iránt.

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében kultúra A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében A Franz Ferdinand lesz a zenei kínálat sztárfellépője idén a Művészetek Völgyében. A fesztivált július 18-tól 27-ig rendezik meg a Balaton-felvidéken, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. tegnap 14:24 Orbán Viktorral egyeztetett a sportrégiós tervekről Ovádi Péter Orbán Viktorral egyeztetett a sportrégiós tervekről Ovádi Péter Veszprém és térségének jövőbeli terveiről, a sportrégiós pályázatról is egyeztetett a miniszterelnökkel Ovádi Péter parlamenti képviselő.  tegnap 12:28 Ovádi Péter: „A politikában nem szabad hazárdírozni!” Ovádi Péter Ovádi Péter: „A politikában nem szabad hazárdírozni!” Jók a kilátásai Magyarországnak és benne Veszprém térségének is 2025-ben, vallja Ovádi Péter, országgyűlési képviselő, aki évindító interjúnkban tényszerűen is megindokolta ezt az állítását. A beszélgetésben szóba kerültek a hosszú és rövid távú politikai célok és ezek kockázatai, a Fidesz töredezettségének valóságalapja és a Tisza párt térnyerése is. tegnap 17:09 Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól kultúra Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól A Pannon Várszínház február tizennegyedikén mutatja be a Márton László által írt Jászai Mari feltámasztása című darabot, melyet Szelle Dávid rendezett, s a főszerepben Kárpáti Barbara látható, akit többek között arról kérdeztünk, milyen azonosságokat vél felfedezni személye és Jászai Mari személye között, milyen jellegű kihívás számára a szerep, és milyen próbafolyamat áll mögöttük. 2025. február 10. 13:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.