Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rablót keresnek

2010. július 7. 10:31
Első olvasatra nem tudtam, nevessek-e, avagy sírásra görbüljön a szám. Érzékeny vagyok szociálisan, így a történet nagyon megfogott.

Vékony testalkatú, rövid barna hajú, körszakállas, 175-180 cm magas, körülbelül 35-40 év körüli hajléktalan férfit keresnek a veszprémi rendőrök – olvasható a figyelmeztetés több helyen is. A bűne, hogy rabolt egy áruház parkolójában. Ugyan mit vihetett magával? Sikerült kettőszáz forintot bezsebelnie, majd a közeli erdőbe menekült.

A történet akkor teljes, ha elárulom,hogy egy 10-12 cm-es pengehosszúságú késsel fenyegette meg a sértettet, egy, az autójában ülő nőt, aki ezután adta át neki a csekély összeget.

Első olvasatra nem tudtam, nevessek-e, avagy sírásra görbüljön a szám. Egyébként is érzékeny vagyok szociálisan, így a történet nagyon megfogott. Egy hajléktalan az elkövető , aki már ezzel a kis pénzzel is megelégedett és nem fenyegette tovább áldozatát. Bár nézhetjük onnan is, hogy egy mindenre elszánt ember, aki képes lenne ilyen csekély összegért is megszúrni valakit. Mindegyik helytálló lenne.

Mégsem érzem kegyetlennek ezt az embert. Inkább sajnálom. Mi játszódhat le a fejében? És mi a rendőrökében? Akik hol Cozma gyilkosaira, hol egy konyhakéses balekra vadásznak. A polgárok meg rettegjenek a kéregetőktől?

Lehetséges, hogy jobb lesz neki, ha elkapják. Minősített bűncselekmény, rablás, börtönbe kerül, ahol biztos, jóval többe fog kerülni az államnak, mint a szociális ellátása. Ő pedig fellélegezhet, lesz szállása, ellátása. Jó ideig.

Mégis kérem, hogy aki az elkövetőről érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Veszprémi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy a 112-es segélyhívó számon. A bejelentő kilétét a Rendőrség bizalmasan kezeli.


 

Janni Anikó

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.