Egy 7 éves német kisfiú életét mentette meg a balatonfüredi Kisfaludy Strandon szolgáló Dorogi János 20 éves egyetemi hallgató, idén végzett vízimentővízimentő. Negyed öt után nem sokkal arra lett figyelmes, hogy a strand medencéje körül egyre nagyobb csoportban állnak izgatott emberek. Odasietett és az emberek gyűrűjén átküzdve magát azt látta, hogy a földön fekszik egy kisfiú, aki nem lélegzik. Pillanatok alatt kiderült, hogy a gyereket egy strandoló hozta fel a strand medencéjének fenekéről, de már nem tudott vele mit kezdeni. A VMSZ vízimentője ekkor a Rautech hasilökést alkalmazva kiköhögtette a kisfiú tüdejében és légútjában összegyűlt vizet. A kisfiú ekkor újra lélegezni kezdett. A 7 éves kisfiút - az időközben riasztott - mentők megfigyelésre kórházba szállították.
Balatonkenesén egy 25 éves nőt keresnek a vízimentők. A nő a barátnőjével ment be a bójákon túlra, ahonnan nem tért vissza. Két hajóval és két sonarral elindult a mentés. A barátnő szerint nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak – közölte a mentők sajtószolgálata.