Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

75 éves jubileumát ünnepli az Ipari

2024. március 21. 14:28
Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát.

1949-ben jött létre a Vegyipari Technikum, amely első tanévében még a mai Padányi épületében működött, hogy aztán az angolkisasszonyok rendházában találjon magának végső otthont. Az egykori rendházat az évtizedek során újabb szárnyakkal bővítették, és ezzel együtt fejlődött az iskola portfóliója is. Jelenleg vegyész, környezetvédelmi, gépész, informatikai, mechatronikai és kisgyermekgondozó szakokon tanulhatnak a fiatalok. 

A háromnegyed évszázados jubileumot sokszínű programsorozattal ünnepelte az intézmény. Kikerült az Iskola utcai kerítésre egy molinó, mely a többgenerációs iparis családokon keresztül szemezget az iskola történelméből. Szerda délelőtt több mint ötven egykori iparis diák tért vissza az alma materbe és beszélgetett a ma itt tanulókkal régi emlékeiről valamint életpályájáról. Délután öregdiák találkozót szerveztek, míg a jubileumi hét programsorozatára az esti gálaműsorral tették fel a koronát a Petőfi színházban, ahol jelenlegi és korábbi diákok mutatták be közös műsorukat. 

A gálaesten dr. Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke, az iskola egykori diákja köszöntötte a megjelenteket. Felelevenítette, hogy nemrég a tanárképzésben résztvevőkkel folytatott beszélgetés során szegezték neki a kérdést: jó döntés volt-e ezt az iskolát választani? Ő úgy gondolja, az volt: az Ipari építkezik a régi hagyományaiból, és ma is az egyik legnagyobb erénye, hogy kerek egész embereket képez, a természettudományos tárgyak mellett a közismereti területeket, a kultúrát, a sportot is fontosnak tartja. Itt a tanulók nemcsak szaktudásra tehetnek szert, hanem elsajátíthatják a praktikus és tényközpontú gondolkodást is. Mint mondta, ő maga is a mai napig építkezik a rendszerben látáshoz kapcsolódó, itt megszerzett képességeire, és jó szívvel emlékezik vissza azokra a nagy pedagógus egyéniségekre, akik nem csak az általuk oktatott tárgyakra, de emberségre, csapatmunkára is tanították. 

Magyar ZitaMagyar Zita

Magyar Zita a hivatal elnökeként ma is bátran biztatja a nyolcadikosokat, hogy válasszák az Iparit, mert ez egy hagyományokkal rendelkező, a magas szakmai tudást és a tanulók önmagukba vetett hitét erősítő intézmény. A gazdaság, technológia, munkaerőpiac változásai kihívások elé állítják a szakképzést, melyekre hatékony választ kell adni. Új szakmák jelennek meg, átalakulnak a munkakörök, ezért kreatív, rugalmas, versenyképes tudásra van szükség. Olyan intézmények kellenek, amik ilyen fiatalokat képeznek, mint ahogy az Ipari is teszi.

Az iskola jubileumi programsorozata csütörtökön nemzetközi diákkonferenciával folytatódik, melyen a magyar fiatalok mellett olasz tanulók is részt vesznek a Selye János laboratóriumfejlesztési pályázathoz kapcsolódóan. 

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
szalai csaba
szalai csaba
szalai csaba
Szalai Csaba
további cikkek
E98A1059
E98A1059
E98A1059
Születésnapost köszöntöttek és a tavaszt várták az idősek otthonában Farsangi ünnepséget rendeztek a Török Ignác utcai idősek otthonában szerdán.  tegnap 21:26
Zorka beharagozó (6)
Zorka beharagozó (6)
Zorka beharagozó (6)
KISJÁTÉKFILM KÉSZÜL SZERELEMRŐL ÉS FELELŐS ÁLLATTARTÁSRÓL Magyarország egyetlen törvény által létrehozott állatvédelmi alapítványa, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány, a Romis Mozi 2018 Kft. és A Fogadó koprodukciójában egy különleges kisjátékfilm készül 2025 tavaszán Zorka címmel. Az alkotás nemcsak a szerelem és csalódás érzelmi hullámvasútjára ülteti a nézőket, hanem észrevétlenül, finom utalásokkal a felelős állattartás fontosságára is ráirányítja a figyelmet, így egyszerre szórakoztat és gondolkodtat el. Az állatok nem csupán társaink, hanem a legnagyobb tanítómestereink is lehetnek hűség és felelősségvállalás kérdésében, amely tudás az emberi kapcsolatokban, párválasztásnál, családalapításnál is kamatoztatható. A készülő film kapcsán 2025. február 11-én sajtótájékoztatót tartottak Bicskén.  tegnap 13:09
pannon_baratfule-1
pannon_baratfule-1
pannon_baratfule-1
Eltéríthetetlen a stabil fejlődés útjáról a Pannon Egyetem Az elért eredményeknél csak a megvalósításra váró tervekből van több a Pannon Egyetemen, ahol annak ellenére, hogy országos szinten csökken az egyetemisták száma, az elmúlt három évben húsz százalékkal nőtt az aktív hallgatók aránya. A tavaly fennállásának hetvenötödik évfordulóját ünneplő felsőoktatási intézményben idén is lesz kerek születésnap, miközben folytatódnak az energetikai felújítások, amivel százmilliós nagyságrendben spórolnak a rezsiszámlán. Mindezek mellett pedig még nagyobb figyelmet szentelnek a tehetséggondozásnak, vagy ahogy az egyetem falain belül nevezik, tehetségmenedzsmentnek. 2025. február 11. 22:01
felveteli-ponthatar-2-MTI
felveteli-ponthatar-2-MTI
felveteli-ponthatar-2-MTI
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba Február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve felsőoktatási szakképzésekre a felvi.hu oldalon elérhető E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel. 2025. február 11. 14:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.