Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elkezdődött a Szent István utca felújítása, az autósoknak érdemes a völgyhídon kikerülni a szakaszt

2024. március 21. 16:02
A város megoldja a csapadékvíz elvezetését, felújítják a járdát, a közvilágítást, felfestik a parkolóhelyeket és persze új burkolatot is kap a Szent István utca közel félkilométeres szakaszon. A nagyobb lezárások jövő héten kezdődnek, a munkákkal pedig szeptemberig végeznek teljesen – tudtuk meg a csütörtök délután tartott sajtótájékoztatón Hegedűs Barbara alpolgármestertől.

A Szent István utca egy fontos összekötő szakasz a belvárosból a Dózsaváros felé, ezzel együtt az egyik legrosszabb állapotú utca volt, ahol nemcsak az útburkolat és a járda minősége volt gyenge, de a nagyobb esőzéseknél a csapadékvíz is többször bejutott a portákra.

Az önkormányzat most mindezt együtt fogja megoldani azzal, hogy kiépíti a modern vízelvezetést, valamint új aszfaltréteget és térköves járdát kap az utca több mint 500 méteres szakaszán. A kivitelezési munkákat hétfőn kezdték el a közbeszerzésen nyertes Practical munkatársai, de a nagyobb lezárásokra csak a jövő héttől kell számítani.

Minderről Hegedűs Barbara alpolgármester és a Dózsaváros önkormányzati képviselője beszélt csütörtök délután a helyszínen, ahol az is elhangzott, hogy a városban most elkezdődött útfelújítások még a Modern Város Program által biztosított ötmilliárd forintos állami forrás utolsó részeként valósulnak meg. Ebből a Szent István utca felújítása 180 millió forintba kerül majd, és várhatóan idén szeptemberre készül el teljesen.

Hegedűs Barbara kitért arra is, hogy a jövő héttől a munkavégzés miatt lezárják az utcát, és a munkafolyamatoktól függően csak időszakosan nyitják meg az autósoknak, akkor is elsősorban csak az ott lakók számára. Éppen ezért a városvezetés és a kivitelezők arra kérik a veszprémi autósokat, hogy a következő közel fél évben az érintett szakaszt inkább kerüljék el és a völgyhidat használják a Dózsaváros irányába. Ugyanígy változik majd a V-Busz egyes járatainak útvonala is, a buszok az Eszterházy és Kittenberger Kálmán utcák felé kerülik ki a szakaszt.

Szintén elhangzott, hogy a munkavégzés aktuális ütemétől függően lesz olyan időszak, amikor az Eszterházy utcát kétirányúsítják és jelzőlámpákkal szabályozzák a forgalmat. Az éppen aktuális forgalmi rendről a város minden lehetséges felületén és partnerén, így a vehir.hu oldalán is folyamatos tájékoztatást ad majd, az ott lakókat pedig a postaládákba bedobott tájékoztatókon keresztül is értesítik a legfontosabb tudnivalókról.

A gyalogosforgalom viszont továbbra is szabad lesz a Szent István utcában.

A kivitelezés során egyébként néhány esetben műszaki innovációt is alkalmaznak majd, ilyen lesz például a vízelvezető-rendszer kiépítése, ami az utca adottságaitól függően néhol zárt lesz, máshol a szegélyekbe építik be az elfolyókat, amiken keresztül majd a Sédbe vezetik be a csapadékot.

Szintén a fejlesztéshez kapcsolódik az utca közvilágításának felújítása is.

Hegedűs Barbara kitért arra is, hogy az utcában működő óvodával folyamatosak az egyeztetések, hogy a lehetőségek szerint zavartalan legyen a működése, valamint a teljes kivitelezés alatt is biztosítják az olyan közszolgáltatásokat az utca lakosainak, mint amilyen például a szemétszállítás.

vehir.hu
Szalai Csaba

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.