A Magyarok Szövetsége idén is megszervezi Zircen a Veszprém Megyei Szomszédolást július 10-én, szombaton. A szövetség célja, hogy a 220 meghívott település bemutathassa értékeit, megismerhessék a szomszéd faluban lakó embereket. Olyan értékeket akarnak továbbadni, melyekből manapság keveset kaphatunk.
- A mai társadalom egyénekre szakadt, elfelejtettük, hogy tartozunk valahová – számol be róla Pigler Gertrúd, a szövetség Veszprém megyei elöljárója a szerdai sajtótájékoztatón. – Az önmegvalósítást közösségen belül kell tudni hasznosítani. Ezen a napon lehetőség nyílik rá, hogy az emberek összejöjjenek, a családi értékeket hangsúlyozzuk és érezzük az összefogás erejét. Jó gyönyörködni megyénk kincseiben!
A program célja ezen kívül a hagyományőrzés. A meghívott települések megmutathatják, náluk milyen szokások vannak, milyen kulturális sajátosságokkal büszkélkedhetnek. A programot civil szervezetek és hétköznapi emberek hozták létre, akik megértették az összefogás erejét.
- Hasonlítani akarunk az internetes közösségi portálokra, fizikai formában. Egy kisközösség bizalmi elven működik, hiszen ismerjük a másikat, nem hagyjuk magára. Ez a program lehetőséget nyújt arra is, hogy a települések közelebb kerüljenek egymáshoz. Egy megyei szintű Csíksomlyó a cél, ahol olyan emberek találkoznak, akiknek közös a hitvilága – mondja Blum László, a szövetség elöljáró helyettese.
A szervezők gondoskodtak olyan színes programokról, melyek minden idelátogató igényét kielégítik. Szombaton hajnali négykor várják a korán kelőket, hogy együtt köszöntsék a felkelő napot, majd a Herendi Porcelánmanufaktúra felajánlásának köszönhetően lehetőség nyílik a Szent Korona másolatának fogadására. A megye szekere csak ezután indul útnak, hogy a falvakban jókívánságokat gyűjtsön. Kicsiknek készülnek népi játékokkal, kézműves foglalkozásokkal, íjászattal, ilyen formán a gyerekekkel is megismertethetik a hagyományokat.
A színpadon többek között Kövi Szabolcs koncertjére is sor kerül, majd néptáncosok, színjátszók, verselők mulattatják a közönséget. Az előadói sátorban többek között Regenye Csaba rovásírástanát, Kárpáti László a magyarságról és Dr. Varga István a pénzügyekről tart előadást. A szövetség egészségügyi tagozata, az ÉletMagHáz gyógyítói is megmutatkoznak, nemcsak előadásaikban, de egész nap az érdeklődők rendelkezésére állnak a gyógyító sátorban. A már megszokott Magyarok Vására sem marad el, sőt, borúttal bővítették. Ezen kívül sok érdekességgel találkozhatnak még a Harctéren és az esti szertűznél.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak. Részletes program a Szomszédolás hivatalos honlapján olvasható. Mint bárki más, a Magyarok Szövetsége is fenntartja a műsorváltozás jogát, mivel vannak olyan falvak, melyek az utolsó pillanatban csatlakoznak a rendezvényhez.