Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyílt kurzus az egyetemen

2010. július 10. 0:36 // Forrás: PE
A Pannon Egyetem Mérnöki Kara a IV. Nyári Egyetem alkalmából nyílt kurzust tartott az érdeklődőknek.

A nyári program célja a középiskolás korosztály természettudományos és műszaki érdeklődésének és ismereteinek bővítése. Az egyetem nyugalmazott tanára, Prof. Dr. Papp Sándor „Társadalom, gazdaság és természet – a civilizációnk három arca” címmel tartott előadást július 8-án a Pannon Egyetem A épületében. A nyílt kurzuson kiderült, mi is az egyetem célja, miért fontos a szünidőben is oktatni a diákokat.

A hat nap során a diákok ízelítőt kapnak a természet- és műszaki tudományok legújabb kutatási eredményeiből és megismerik a kutatások korszerű eszköztárát. A gyakorlati foglalkozásokat és bemutatókat PhD hallgatók tartják, de a Pannon Egyetem neves professzorai érdekes tudományos ismeretterjesztő előadásait is meghallgathatják a műszaki érdeklődésű középiskolások. A színes és sokrétű, a fiatalok aktív részvételével zajló programok között kulturális és sportrendezvények is szerepelnek. A nyári egyetem programjával a Pannon Egyetem Mérnöki Kara hangsúlyozni szeretné a természettudományos és műszaki ismeretek kiemelt társadalmi és gazdasági jelentőségét.

A program a TÁMOP 4.2.3/08/01 Tudományos eredmények disszeminációja és tehetséggondozás a minőségi képzésért a Pannon Egyetemen projekt keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.