1941. április 12-én Jutaspusztán egy esős, borús délutánon a vitéz Bertalan Árpád őrnagy által vezetett ejtőernyős csapat minden előkészület, ellenőrzés és eligazítás után a szállítási repülőgépen az indulási parancsra várt egy olyan feladattal, amelyet előttük még senki, soha nem hajtott végre a Magyar Királyi Honvédség kötelékében. A parancs szerint a harcok dúlta Jugoszlávia területén, ellenséges vonalak mögött kellett két hidat elfoglalniuk, majd biztosítaniuk azokat a magyar csapatok beérkezéséig. Az indulási parancs után a vezérgép fedélzetén Vitéz Bertalan Árpáddal felemelkedett, hogy hadtörténelmi jelentőségű tettére induljon az ellenséges vonalak mögé. A mai napig tisztázatlan okból azonban a gép körülbelül két perc elteltével megbillent, átfordult és lezuhant, majd a kiömlő üzemanyagtól kigyulladt. A fedélzeten tartózkodó 28 főből húsz katona hősi halált halt a lángok közt, köztük a magyar katonai ejtőernyőzés egyik megteremtőjének számító Bertalan Árpáddal.
83 évvel később előttük tisztelegve rendeztek megemlékezést a magyar ejtőernyős katonák.
Régi hagyomány, hogy a megemlékezésen a veszprémi városvezetés képviselői is részt vesznek, hiszen ahogy arra Hegedűs Barbara alpolgármester is kitért, büszkék vagyunk arra, hogy Veszprém története összefonódott a katonasággal, melynek normái a mai napig fontos elvekkel és értékekkel gazdagíthatják a társadalmat. Hiszen mit jelent a katonaság? Hősiességet, bajtársiasságot, valódi szövetségkötéseket, a környezet, a közösség, a haza szolgálatát, a béke fenntartását, amely a legnagyobb biztosítéka a prosperáló jelennek és jövőnek.
Molnár Zsolt ezredes, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének (MEBSZ) elnöke beszédében kitért arra, a magyar katonák halálára megemlékezni mindig szörnyű dolog, ám emellett az utókor számára is fontos tanulságokat adhat. „Az 1941. április 12-én elhunyt férfiak olyan fegyvernem harcos úttörői voltak, melyben a legkisebb technikai hiba is életekbe kerülhet, ráadásul ők ezt úgy vállalták, hogy tudták, a sikeres ugrás még csak a kezdet. A landolást követően ugyanis nem csak maguk előtt számíthattak ellenségre, hanem bármelyik irányból.
Ezzel együtt az egység emléke nem csupán az ejtőernyős katonák előtt példa, hanem tágabb értelemben véve a parancsnokukért és bajtársaikért mindenre képes, bátor és elszánt katona eszményképének is tökéletes megtestesítői voltak ezek az emberek. Hiszen az életben maradt bajtársak végül végrehajtották a feladatot a maradék kettő repülőgép segítségével, és az ugrást követően sikeres harctevékenységet hajtottak végre. Ők nem csak beszéltek vagy írtak hazájuk szolgálatáról, hanem meg is tették azt, feláldozva a legdrágábbat: az életüket” – hangsúlyozta.
A megemlékezés részeként felsorolták a balesetben elhunyt katonák neveit, majd öt katona kegyeleti ejtőernyős ugrást mutatott be, végül pedig elhelyezték az emlékezés koszorúit a jutaspusztai emlékműnél.
